Napi ahitat

AElmelkedesek.qxd 11/22/2008 3:59 PM Page 9

9 JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK

Fokozatok a sikeres élethez
Zsoltárok 37,1–11
Az Isten szerinti sikeres élet a harag kerülésével és az irigykedés mellő-
zésével kezdődhet el ebben az új évben is. Mennyire különbözik ez a világi
felfogástól, ami elsődlegesen a pénzre, az ismeretre és a kapcsolatokra építi a
sikert. Az ilyen ember soha nem törődik azzal, hogy milyen kára származik
esetleg másnak ebből, hiszen csak a saját boldogulása számít. Dávid másként
vélekedett erről. Ő nem akart a világgal tartani, bármennyire is kísértést ér-
zett magában erre. Véleménye szerint az Úrban való bizalom, a benne való
gyönyörködés, útjaink ráhagyása segít el arra, hogy Isten munkálkodni tud-
jon értünk. Szerinte nem az tesz valakit boldoggá, sikeressé, amit ő cselek-
szik, hanem amit Isten tehet érte. Míg fel nem hagy az ember azzal, hogy ön-
maga szerencséjének a kovácsa legyen, addig Isten sem tehet érte semmit.
Amíg másokhoz méri saját életét, addig nem lehet boldog, de amint az Úrban
kezd el reménykedni, azonnal nagy távlatok nyílnak meg előtte. Szíve kéré-
sei is teljesülnek. Isten örökösei közé kerül. Vajon sikerült már teljesen leten-
nünk a haragról? Elhagyni a heveskedést, az indulatos megnyilatkozásokat?
Gyönyörködünk-e eléggé az Úrban? Tudunk-e benne bízni teljesen? Hol tar-
tunk az Isten imádatában? Kapcsolhat-e bennünket Isten egy nagyobb foko-
zatra a sikeres élet terén? /KTP/

Megtisztító reménység
1János 3,1–3
Nincs szükségünk nagyobb bizonyosságra az új esztendő első napján sem,
mint tudni azt, hogy „Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk”. Nem
történhet baj velünk, ha engedjük, hogy szeressen az Isten. Hihetjük azt, hogy ő
szeretetből gondoskodni fog rólunk minden tekintetben. Nem lehet, hogy megfe-
ledkezzen rólunk az, aki elkezdte bennünk a nagy, átformáló munkát. János sze-
rint átalakításunk nem ér véget, míg hasonlóvá nem leszünk hozzá, és olyannak
nem látjuk őt, „amilyen valójában”. Isten gondoskodását és átalakító munkáját mi
magunk is megkönnyíthetjük azzal, ha megtisztítjuk s tisztán megtartjuk magun-
kat. A megtisztulást mi is elvégezhetjük. Tudjuk, hogy hogyan s miként történhet
meg az. Jézus vérében megbánt és elhagyott bűneink következményeitől megsza-
badulhatunk. A tisztulás a mi feladatunk. Az áldást viszont kizárólag ő adhatja
ránk. Vigyázzunk életünkre! Ne nehezítsük meg Isten értünk való fáradozását! A
tiszta lelkű emberrel még az Istennek is könnyebb a dolga. Nem kell újra és újra
bűneiből kiszabadítani. Nem kell szembesülnie azzal, hogy amit ma épített, az
holnapra semmivé lesz. Tisztaságunk megőrzésével nemcsak megszentelő, áldó
munkája válhat folyamatossá az életünkben, hanem hamarabb láthatóvá válik Is-
tenhez való hasonlóságunk is. /KTP/


JANUÁR 2. PÉNTEK 10

Néped az én népem, Istened az én Istenem
Ruth 1
Valamit felmutathatott Naomi Isten szeretetéből, hogy Ruth még férje halá-
la után sem hagyta el. Naomi kettős gyásza ellenére is istenfélőnek bizonyult,
bár ilyeneket mondott menyeinek: „elért engem az Úr keze”. Betlehem város la-
kóihoz pedig így szólt, amikor Naomiként köszöntötték: „Ne hívjatok engem
Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserített engem a Mindenha-
tó”. Ezen megnyilatkozásai ellenére Ruth ragaszkodott hozzá, mert értéket kép-
viselt, s szeretetre volt szüksége annak, aki maga is szeretetet adott másoknak.
Ruth Naomi népét és Istenét választotta a sajátja helyett. Nem tartotta vissza
Naomit Móáb földjén, ahol eddig laktak, hanem ő ment vele az idegenbe. Nem
is váltak el egymástól, még az elbocsátás ellenére sem. A közel kerültek nem let-
tek ismét idegenekké egymás számára, mintha mi sem történt volna az elmúlt
néhány év alatt. A nyomorúság, a fájdalom nem eltávolította őket egymástól,
hanem elválaszthatatlanná tette. De jó lenne, ha ma is lennének ilyen Istenben
hívő családok! Bárcsak egyre több „Naomi-lelkületű” lenne közöttünk, aki a fáj-
dalmak között is Istenre tud mutatni! Adja Isten, hogy meglássuk azt is, hogy a
szeretetre ma sem lehet más választ adni, mint a ragaszkodást! Legyenek ilyen
hívő anyósok és menyek ma is! Éljünk olyan szeretetközösségben, aminek so-
kan követői lesznek! /KTP/

Szentségben és igazságban
Lukács 1,67–79
Amit Zakariás az ő Istent magasztaló énekében megfogalmazott („megadja
nekünk”), minden esetben elkötelezettséggel jár. Sokszor talán úgy véljük, hogy
Isten azért van, hogy adjon, s nem azért, hogy kérjen. Csak a mély istenélmé-
nyek értetik meg velünk, hogy ez a gondolkodás helytelen. Akkor értjük meg
igazán, hogy ad az Isten, de adni kell nekünk is! Szabadulásunk soha nem cél
nélküli. Isten azáltal, hogy megszabadított ellenségeink kezéből, szolgálatára
tesz méltóvá, aminek soha nem félelemből kell fakadnia, hanem önzetlen szere-
tetből. Olyan szeretetből, amiben több a hálaérzet, mint a „muszáj”. Szolgála-
tunk minősége sem lehet akármilyen. Szentségben és igazságban kell annak
megnyilvánulnia, mert Isten ügyét csak így tudjuk előbbre vinni. E nélkül nem
ér semmit, és nem több az, mint emberi erőlködés. Szolgálatunk nem korláto-
zódhat bizonyos napokra, időtartamra sem. Mindennap őelőtte kell megáll-
nunk azért, hogy az aznapra szóló megbízatásunkat átvegyük, s az elvégzett
munkáról számot adjunk. Ő, akinek van hatalma arra, hogy megszabadítson
minket ellenségeink kezéből, hogyne érdemelné meg azt, hogy szentségben és
igazságban szolgáljunk neki „életünk minden napján”! Tanúsítsunk szent igyeke-
zetet ebben az évben, hogy ez így lehessen! /KTP/


11 JANUÁR 3. SZOMBAT

Áldott legyen, aki pártfogásába vett!
Ruth 2
Ruth ragaszkodása, Isten melletti döntése nem maradt titokban, hamar be-
szédtémává lett az emberek között. Kiváltotta az emberek tiszteletét. Nagyra ér-
tékelték őt mindezért. Ami viszont hamarosan az emberek nagyrabecsülésénél is
többet jelentett neki, arra még álmában sem gondolt volna. Megszerette őt az Is-
ten. S akit Isten megszeret, arról különös módon gondoskodik is. Ruth ezt a külö-
nös gondoskodást élhette át abban, hogy Boáz szántóföldjére került szedegetni az
aratók után, hogy Naomival együtt ne haljanak éhen. Akkor még nem tudhatta,
hogy mi fog vele történni. Egyszerűen csak hitt abban, hogy megnyerheti valaki
jóindulatát. Isten gondoskodása abban is megnyilvánult iránta, hogy Boáz éppen
akkor ment ki az aratókhoz, amikor Ruth ott tartózkodott. Boáz amint meglátta
őt, azonnal megkedvelte szorgalmáért és mindazért, amit felőle hallott. Könnyen
pártfogásába vette. Engedte, hogy kalászt szedegessen a földjén. Ételét is kész volt
megosztani vele. Isten különös gondoskodása akkor lett igazán teljessé Ruth előtt,
amikor Naomi a tudomására hozta: „Hozzánk tartozó ez az ember, közeli rokonaink
közül való.” A mi ragaszkodásunknak és Isten-választásunknak is van, s lesz jutal-
ma. Milyen jó, hogy Isten gondoskodó szeretete felénk is irányul! Legyünk ebben
a hitben megingathatatlanok! /KTP/

Megtisztítja Lévi fiait
Malakiás 3,1–6
Ha leáll az életünkben a fejlődés, akkor hamarosan itt a vég. Van, amiből
változni, amitől sürgősen szabadulni kell! Nem szabad, hogy átjárja a bűn az
életünket. Nem történhet meg velünk, hogy hozzászokjunk. Nem válik ja-
vunkra, ha hosszan cipeljük a felesleges terhet. Minél hamarabb le kell ten-
nünk azt a golgotai kereszt tövénél, hogy újra szabadok legyünk, mivel az
Urat szolgálni csak szabad szívvel lehet. Malakiás szerint az Isten után való
vágyódás, az Úr napjának a várása csak azok számára nem lesz csalódás,
akik készek a változásra, akik nem maradnak csupán Jákób fiai. A tisztátalan
szívűeknek nem hozhat mást az Úr megjelenése, mint vádemelést, s utána az
ítéletet. Nem maradhatunk meg csupán a tétlen várakozásban. Engednünk
kell, hogy az életünket beszennyező salaktól Isten megtisztítson, akár annak
az árán is, hogy tűzpróbába visz minket. Miként az ötvöst az vezérli munká-
jában, hogy tiszta aranyhoz és ezüsthöz jusson, úgy az Urat is az motiválja,
hogy életünk tiszta „anyag” legyen. Értékessé Isten és az emberek előtt így
válhatunk. Áldozatunk csak így lehet elfogadhatóvá és kedvessé. Istenfélel-
münk mások számára ezzel lesz érthetővé, követendő jó példává. Adja Isten,
hogy azok felé, akik közelében forgolódunk – mint ahogyan azt egykor a lé-
viták tették –, Isten jó szolgáinak bizonyuljunk! /KTP/


JANUÁR 4. VASÁRNAP 12

Lányom, keresek én neked otthont
Ruth 3,1–7
Ruth, az idegenből származott asszony, aki ragaszkodott anyósához, sa-
ját otthon nélkül élt Betlehemben. Miután elvesztettek mindent Móáb föld-
jén, férjük nélkül, szegényen tértek vissza Betlehembe. Keserűségük mellett
is megmaradt ragaszkodásuk Istenhez. Az aratás idején alkalmi munkából,
kalászszedegetésből élt Naomi mellett, gyakorlatilag hontalanul, idegenként.
Sikerrel tartotta fenn magát és anyósát, köszönhetően mások jóindulatának,
miután azok látták szorgalmát, szerénységét, hűségét választott családjához.
Naomi, az anyós, igaz otthont szeretett volna neki szerezni, ahol békét, biz-
tonságot, anyagi és lelki nyugalmat talál. Mert mint mindannyiunknak, neki
is arra volt szüksége. Az akkori szokások, szokásjog szerint azt tervezte,
hogy a legközelebbi férfirokonhoz adja őt, aki vállalta is az özvegyet... Mikor
visszatértek Betlehembe, még nem tudta, hogyan fog Isten gondoskodni ró-
luk, de bízott Isten mindenekfeletti előrelátásában.
Így Naomi otthont teremtett annak, aki ragaszkodott hozzá, népéhez, Is-
tenéhez. Milyen hangzása van számunkra az otthonnak? Lassan kisebbségbe
szorulnak azok, akik ismerik-ismerjük ezt a fogalmat. Sokan csak átmeneti
lakóként vándorolnak, keresve az igazi otthont. Arra pedig mindenkinek
szüksége van. Lehet, hogy nem felel meg sokszor minden elvárásunknak, hi-
ányérzeteink vannak az egyre növekedő igényeink miatt, de ha békében hajt-
juk le fejünket odahaza a családunkkal, az sokat jelent, többet sok minden
másnál. Földi otthonunk akkor igazi, ha Istennel együtt lakjuk. Ha ő az Ura
a háznak, a benne lakóknak, azok gondolatainak, szavainak, cselekedeteinek.
Ahol a napi feladatok mellett tartalmas órákat, perceket tölthetünk együtt.
Valós otthont számunkra Jézus Krisztus szerzett azzal, hogy az Atya
gyermekei lettünk, oltalmába kerültünk. Ő az, aki otthont készít számunkra,
ahol jó lenni, ahonnan nem kívánkozunk el, amit nem cserélnénk el könnye-
dén, ahova ígéretek kötnek.
Az igazi otthon azonban még csak most készül számunkra, ahova eljut-
hatunk földi megpróbáltatásaink után. Készüljünk oda nap mint nap! /NyZ/

Imaáhítat: Adjunk hálát, hogy Isten ismeri és betölti minden szükségünket! – Fil
4,19


13 JANUÁR 4. VASÁRNAP

Az Isten Fia evangéliumának kezdete
Márk 1,1–8
Az ószövetségi próféciák hosszabb időre elhallgattak, a választott nép
fogságba került, ez alkalommal a nagy Római Birodalom rabjai lettek, amit
végig nehezen viseltek el. A hithű zsidók kutatták az Írásokat, keresték a sza-
badulás útját. Sokan vártak egy olyan királyt, aki legyőzi a rómaiakat, és
helyreállítja Izrael függetlenségét. Az igéket mélyebben tanulmányozó írás-
tudók szeme is csak lassan talált rá azokra az ígéretekre, amelyek másfajta
Szabadítóról beszéltek. Az evangéliumok írói azonban már a helyes össze-
függéseket fedezték fel: a valódi Szabadító nem ilyen volt. Olyan, akihez
nincs méltó, aki – habár emberként jött közéjük – nem volt mérhető emberi
mércékkel.
Márk evangélista pontosan ezért kezdi egy ézsaiási idézettel, mert már
tudta, hogy aki akkor a zsidók közé jött, nem más, mint a próféciákban sze-
replő Messiás. Volt bátorsága ezt vállalni, egyértelműen úgy írni Jézus Krisz-
tusról, mint a próféciák által emlegetett fájdalmak férfijáról, az Isten Bárányá-
ról. Az evangéliumok minden egyes sora róla tesz tanúbizonyságot.
Miről, kiről beszél a mi életünk? Látható-e rajtunk, hogy a Megváltó
gyermekei vagyunk? Hogyan látható ez? Átsugároz-e szavainkon, cseleke-
deteinken? Meghatározza-e viszonyulásunkat az emberekhez, barátokhoz,
felebarátokhoz, idegenekhez, netán ellenségeinkhez? Ő azért jött, hogy élő
vizeknek folyamai ömöljenek belőlünk, és bővölködő életet szánt nekünk.
Látható-e mindez rajtunk? /NyZ/


JANUÁR 5. HÉTFŐ 14

Hűségedet most még jobban megmutattad
Ruth 3,8–18
Isten sokszor embereket használ fel, hogy utat mutatva megfelelő irány-
ba vezessen bennünket. Csak hallgatni kell az ő hangjára, még akkor is, ha
emberek továbbítják azt. Ruth Naomi tanácsán keresztül jutott el saját szaba-
dítójához, aki vállalta, hogy feleségül vegye az özvegyet.
Anyósa, Naomi tanácsára Ruth elment árpakalászt szedegetni. Nem tett
mást, mint amit az mondott. Hallgatott rá, csak kalászt szedegetett az aratók
után (3. v.) reggeltől estig. Az aratók megtűrték, hiszen mózesi hagyomány és
parancs volt ez számukra. Ruth hallgatott Naomi szavára („Eredj, lányom!”),
és engedelmesen tette, amit kellett. Boáz pedig, látva Ruth hűségét, kitartását,
eldöntötte, hogy kiváltja őt az özvegységből. Amikor Ruth özvegysége kezde-
tén eldöntötte, hogy követi anyósát, vállalta annak kockázatát is.
Példája nyomán megkérdezhetjük magunktól: Hogyan engedelmeskedünk
mi Isten szavának az egyes élethelyzetekben? Mennyire vagyunk készek vállalni
a kockázatot az ő követésében, miközben tudjuk, hogy benne nem csalódhatunk?
Elfogadjuk-e Istentől az olyan tanácsokat, amelyek nem mindig tűnnek kézenfek-
vőnek, logikusnak, hanem hitbeli lépéseket követelnek, és nem tudjuk előre, mi-
kor érkezik el a megnyugtató megoldáshoz? Mit vagyunk hajlandók ezért vállal-
ni? Hol a határ számunkra? Hol volt a határ Krisztus számára értünk? /NyZ/

Az Úr Jézus első prédikációja
Márk 1,9–15
Az Úr Jézus első prédikációja tömör, egyértelmű üzenetet hordoz. Nincs
díszes csomagolás, köntörfalazás, cikornyás beszéd, filozófiai eszmefutta-
tások sora, csak a lényeg. Mint egy orvos, aki miután kitapintja érverésünket,
megvizsgál bennünket, majd kimondja a diagnózist: ön beteg, gyógyulásra
van szüksége. Ilyenkor ritkán kell győzködni bennünket. Fizikai betegségnél
gond nélkül elfogadjuk a látleletet, sőt várjuk a gyógyítást, viszont ha lelki
betegek vagyunk, hadakozunk az orvosi állításokkal, nem fogadjuk el sem a
diagnózist, sem a gyógymódot, a terápiát. Így volt ezzel Galilea népe is. Akik
érezték „betegségüket”, Jézushoz mentek és meggyógyultak. Akiknek a lelke
volt beteg, azok tagadtak, és akár még harcolni is készek voltak Jézus ellen,
ahelyett, hogy megtérve a gyógyulás útjára léptek volna. A bűneikkel való
szembesülést taszították el maguktól.
Mi hogyan szembesülünk Jézus Krisztus tanításával? Teljes egészében elfo-
gadjuk, megtérünk, és törekszünk aszerint élni, készülvén az ő visszajövetelére?
Részigazságnak tartjuk, tetszőlegesen válogatva a tanítások és elvárások között?
Mit mondanak rólunk szeretteink, barátaink? Látják rajtunk, kinek az uralma
alatt élünk? Képmutatók lennénk, ha a teljes elégedettség érzése lenne úrrá raj-
tunk. Még mindig van mit változni. Kezdjük ezt a mai napon! /NyZ/


15 JANUÁR 6. KEDD

Nem hagyott támasz nélkül az Úr
Ruth 1,19–22; 4,13–17
Miután mindennapi kenyér híján Naomi és családja elhagyta a „Kenyerek há-
zát”, idegen földre kerültek. Most újból Betlehem felé indult a menyével. Vajon
mit vihettek magukkal? Reménységgel indultak, keserűséggel tértek vissza. Ide-
gen földön, idegen népek, idegen istenek között érezte csak Naomi a Mindenha-
tó kezét, amely megsebez, de meg is gyógyít. Akinél van úgy néha, hogy a vessző
és a bot vigasztal. „Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza. Megalá-
zott engem és bajba döntött a Mindenható.” (1,21) De legalább visszahozott! A törté-
net hátterében ott vannak a többi betlehemiek, akik az éhínség ideje alatt nem
mentek sehova, kitartottak. Nem olvassuk sehol a panaszaikat. A nehéz eszten-
dőkben is vetettek, arattak. Talán jobb lett volna el se menni?
Ám ez a történetnek csak az első fele. Még nincs vége. Adja az Úr, hogy le-
gyen türelmünk az életben is végigkísérni az ő tervét, megtapasztalni mindazt,
amit elkészített az övéinek, mert annál több terhet nem rak ránk, mint amennyit
el tudunk viselni! Így volt ez Ruth életében, így van ez ma is. Amikor Boáz elvet-
te Ruthot, Naomi áldani kezdte az Urat, örömmel fogadta az új fordulatot, amit
sem megtervezni, sem kivitelezni nem tudott. Amikor ő tervezett, Móáb földjére
jutottak, nehézségek közé. Amikor Isten mutatta meg a tervét, visszajutottak az
ígéret földjére. Isten elhozta a szabadulás, a felüdülés idejét. /NyZ/

Az első tanítványok
Márk 1,16–20
Jöjjetek utánam! – szólt Jézus néhány halásznak, akik az Írás szerint azonnal
követték őt. Ők Jézus kiválasztottai voltak, akiket tanítvánnyá nevelt három év
alatt. Olyannyira, hogy Júdás kivételével mindannyian tanítványok is maradtak,
akiknek az élete harminc-, hatvan-, százannyit gyümölcsözött még az életük alat-
t. Megvolt számukra a tanítványság ideje, amikor kérdeztek, érdeklődtek, bizony-
talankodtak, de utána az az idő jött el, amikor ők lettek tanítókká, lelki vezetőkké
a nagy létszámú jeruzsálemi gyülekezetben, sőt szélesebb körben is. Tanultak,
majd megállták a helyüket. Igazi példaképek lehetnek a számunkra. Mi hol já-
runk a tanítványságban? Örök kezdők, évismétlők vagyunk, vagy már képesek
vagyunk a tanításra? Leküzdöttük-e magunkban a bizonyságtevéstől való félel-
met? Hordozzuk-e magunkban a Krisztussal töltött idők friss élményét?
Emberhalászokká teszlek benneteket – szólt Jézus néhány halásznak, mert
meghatározott célja volt velük. Addig is céltudatos életet éltek, nap mint nap vé-
gezve fontos dolgukat, de Jézus különb célra hívta el őket, amiről nem sokat tud-
tak. Emberhalásznak lenni annyi, mint másokat szóval, tettel, példamutató élettel
meggyőzni. Elébük élni az evangéliumot, különösen attól fogva, hogy Jézus már
nem volt köztük. Krisztus-képűvé válni, úgy tenni, ahogy Jézus tenne.
Hány emberhalász van gyülekezetünkben? Közöttük vagyok? /NyZ/


JANUÁR 7. SZERDA 16

Isten magasztalása az élő reménységért
1Péter 1,1–12
Bármerre nézünk a világban, nehézségekkel, gondokkal, problémákkal
találkozunk. Akkor is, amikor azt gondoljuk, minden rendben van, előáll-
hatnak váratlan problémák, nehézségek, amiket nem vártunk, és amikre
végképp nem készültünk fel. Ha csak erre nézünk, sokszor van okunk a két-
ségbeesésre, csüggedésre, depresszióra, ami ma már népbetegség. Sokan
hírfüggővé válnak, az események függvényében lelkesednek vagy csügged-
nek, elveszve a hétköznapokban.
Más nézőpontra van szükségünk. Igénk három dolgot említ: 1. az Atya Is-
ten eleve elrendelését; 2. a Lélek megszentelő munkáját az engedelmességre;
3. a Jézus Krisztus vérével való meghintést, ami elegendő lehet a számunkra,
ha az élet igéjére figyelünk. Isten hatalma megőriz bennünket élő remény-
ségre! Aggódás helyett mást kínál az Úr: összpontosítani a világi bizonyta-
lanságokról a mennyei biztonságra. Megerősödik bennünk a biztonságérzet,
tudatosodik bennünk Isten jelenléte, gondoskodása. Forduljunk hittel, akár
mustármagnyi hittel is Istenhez! Folytassunk vele párbeszédet, ő nem hagy
kétségek közepette! „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből
élő víz folyamai ömlenek.” (Jn 7,38)

Szabadulás a tisztátalan lelkektől
Márk 1,21–28
Márk evangéliumában először hallunk Jézus megítéléséről. Ezt Kaperna-
umban a zsinagógában mondták róla. Először a hallgatóság álmélkodik: úgy
tanít minket, mint akinek hatalma van, másodszor pedig egy tisztátalan lé-
lektől megszállott látja benne Isten Szentjét.
Már az is megdöbbentő, ahogy leírja az ige, hogy az írástudók tanítása
milyen csekély értékű volt Jézus tanításához képest. Inkább a hagyomány, a
megszokások, az elvárások vitték a zsidókat a zsinagógába, mint az élő ige
taglalása. Olyan hatalmat pedig régen láttak, mint amilyen Jézusé volt.
Nemcsak a tanítása, hanem a cselekedetei is arról a hatalomról tettek tanú-
bizonyságot, amelyet ő képviselt. Valóban mint Isten Szentje, a kiválasztott
szemével látta az embereket, a hatalmaskodókat és a szegényeket egyaránt.
Az igazi szabadságot, szabadulást kívánta és adta azoknak, akik hozzá for-
dultak. „Aki hozzám fordul, azt el nem vetem” – énekeljük, és Jézus valóban
így tett, amíg a földön járt. Istenről, az ő törvényéről, annak betöltéséről be-
szélt, úgy, hogy az emberek megértették, felébredt bennük a vágy az ő köve-
tésre, sokan megszabadultak testi bajaiktól, lelki terheiktől. „Mert megjelent
Isten üdvözítő kegyelme.”
Mi hangzik ma „zsinagógáinkban”? Mekkora a hatalma rajtunk Isten igé-
jének? /NyZ/



A Krisztus véréhez méltó élet
1Péter 1,13–25
Ő kiválasztott bennünket még a világ kezdete előtt, mi pedig egyre tuda-
tosabban készülünk a vele való találkozásra. Ez a keresztyén élet kulcsa, min-
den ezen áll vagy bukik. Nem „csak” annyi, hogy elhagyjuk a káros szokáso-
kat, és kegyes hagyományokat tanulunk meg (viselkedünk), hanem valódi
tartalommal töltjük meg életünket, agyagedényünket. Ahogy napjaink, hete-
ink, éveink múlnak, egyre jobban érzékeljük, mit rontottunk el, mi az, amin
változtatni kell. Az ige az egész magatartásunkra, teljes valónk szentségére
hívja fel a figyelmet. Szent életre vagyunk elválasztva, elkülönítve. Úgy ked-
ves Istennek, ha ezt jól megjegyezzük, és maradéktalanul teljesítjük. Nem la-
zán, könnyelműen, esetleg félig vagy csak részben. Isten nem szereti a
langymeleg hívő életet. Mi magunk sem lelkesedünk különösebben, ha a
csapatunkba olyan kerül, aki kicsit lelkes, kicsit unott, akarja is meg nem is.
Nem segítség lesz, hanem visszahúzó akadály, amibe állandóan belebotlunk.
Lehetünk mi magunk is ilyenek. Arra van szükség, hogy jól megvizsgálva sa-
ját dolgainkat, megtisztulva, új odaszánással kezdjük a napunkat. Isten hasz-
nára, mások felüdülésére, magunk felszabadulására lehetünk így. /NyZ/

Simon anyósának meggyógyítása
Márk 1,29–31
Amíg a zsinagógában csodálkoztak Jézus hatalmán, tanításának erején,
addig a tanítványok tanultak. Amit megfigyeltek, azt a későbbiekben alkal-
mazni akarták. Ez volt az alkalmazott tanítványság – a valóságban látták
meg Jézus hatalmát, ahogyan gyógyított, tisztátalan lelkeket űzött ki, vakok-
nak látást adott, bénákat járni segített. Igazi iskola volt ez a tanítványok szá-
mára. A megoldatlan helyzetekben Jézusra hagyatkoztak, aki ha jónak látta,
megmutatta azt a földöntúli erőt, amit az Atyától kapott, hogy meggyőzze a
körülötte levőket, akiket sokszor hitetlen nemzedéknek nevezett. Megfigyel-
hető az is, hogy Jézus nem csak tömegek előtt tett csodákat, ez nem volt
szempont előtte. Ha csak néhányan voltak is, Jézus nem hagyta el a legkiseb-
biket sem, legyen szó akár szolgálóról, akár kislányról vagy Lázárról.
Jézusnak az ember számított, az egyén, akiért, akikért még az életét is
kész volt odaadni. Értem is – érted is. Érted? /NyZ/



A kiválasztott drága sarokkő
1Péter 2,1–12
Néha tévesen az első vagy egyetlen benyomás szerint ítélkezünk mások-
ról. Sokszor nem számolunk azzal, amit Isten munkál a hívő ember lelkében,
hiszen mi nem látunk az emberekbe. Isten minden gyermekének az életében
van folyamatos lelki harc, vannak hullámvölgyek, vannak hullámhegyek. Ta-
pasztalatok, amelyeket néha jól, máskor rosszul dolgozunk fel. A legfonto-
sabb azonban az, hogy életünk során változunk, alakulunk. Könyörögjünk az
Úrhoz, hogy legyen az életünk Krisztuséhoz hasonlatos, formálódjunk élő
kövekké, épüljünk lelki házzá! Lehet a testünk a Szentlélek temploma, de le-
het más is. Ne adjunk helyet a gonosznak, a régi életünk maradványainak,
hanem törekedjünk arra, ami nemes, ami jó, ami hasznos! A növekedés leg-
jobb módja, ha Megváltónkra, Krisztusra figyelünk: szavaira, tanítására, cse-
lekedeteire. Ha a történelem folyamán annyi és annyi ember képes volt meg-
térni, megváltozni az ő szavára, miért ne lennénk mi is képesek változni? Ha
tudósok, művészek, politikusok, hétköznapi emberek sokasága tudott élet-
módot váltani, lelkileg növekedni tanítása által, akkor mi akadályoz engem?
Biztos alapunk van, „drága sarokkő”, amelyre alapozunk – Krisztus. Az
egyház alapja, de ugyanakkor személyes életünk fundamentuma is Jézus. Ne
feledjük: Krisztus mindenkiért meghalt, a királyi papság, szent nemzet egy
másokkal törődő, mások felé szolgáló nép. /NyZ/

„Mindenki téged keres!”
Márk 1,32–39
Miután Jézus hatalma megmutatkozott tanításában és cselekedeteiben,
Kapernaumban megbolydult a város, mindenki Jézust kereste: „az egész város
összegyűlt az ajtó előtt” (1,33). Szabadulni akartak terheiktől. Végre volt, aki
meg tudta szabadítani őket ezektől! Szinte fel se lehet sorolni azokat a szaba-
dításokat, amelyeket Jézus tett az evangéliumokban. Mert mindig vannak ter-
hek, amelyeket csak Jézus tud elvenni tőlünk, levenni a vállainkról. Fordulha-
tunk másfelé ezekkel a terhekkel, mint azt ma sokan teszik. Tudatlanságból
vagy tudatosan, Istent megtagadva ideig-óráig való szabaduláshoz juthatnak
is, de nem véglegeshez. Egyedül csak Jézus az, aki segíthet ma is.
Örök érvényű, amit Simon és társai mondanak az Úrnak: „Mindenki té-
ged keres”. Mondjuk ma el imában: Uram, köszönöm neked, hogy felismer-
hettem igazságodat, és találkozhattam veled. Így megszabadulhattam az
évek hosszú során gyűjtögetett terheimtől, bűneimtől, gonoszságaimtól. Új
életet kezdhettem, ahol már nem kell keresnem téged, mert velem vagy, fo-
god a kezem, így mindenkor nyugodtan fordulhatok hozzád. Ámen! Így le-
gyen! /NyZ/



Engedelmesség a felsőbb hatalmaknak
1Péter 2,13–17
Az igazi krisztusi szabadság felszabadít bennünket. Örömmel élhetjük az
életünket, nem vagyunk már a bűn rabságában, annak nem vagyunk alávetve.
A város, az ország, a nép javát szolgálhatjuk Krisztus mércéje szerint: ami jó,
ami nemes, ami hasznos, azt cselekedjétek! Ebben nem korlátozhat semmi, ki-
véve a bűn, a helytelen ismeret, a kényelemszeretet. Nyugodt lelkiismerettel
tehetjük a dolgunkat, tudva, hogy ha Isten irányában nem vétkezünk, a földi
hatalmak sem akadályoznak, sőt. Tudni kell azonban azt is, hogy az állam erő-
szakszervezet, és a történelem során sokszor előfordult, hogy sajátos állam- és
pártpolitikai szempontok miatt az egyházat, a hívőket inkább ellenségnek te-
kintették, máskor pedig eszköznek a saját rövid távú céljaik elérésére. Mindet-
től függetlenül jól tudjuk, hogy Isten felette áll az állami rendszereknek, jó és
rossz felépítményeknek, és ha ő akarja, minden javunkra válik. Sokak tapasz-
talata ez. Jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát
(17. v.) – jót, mint ami az abszolút isteni jó, ami Istennek tetszik, az ő országát
építi. Ez felülírja a földi törvényeket, amennyiben nem egyezik azokkal. Dön-
téseink, cselekedeteink meghatározásában elsőbbséget élvez. Azon belül: a
testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek (17. v.)! /NyZ/

Isten országának hirdetői
Lukács 10,1–3.9
Ha valaki már tanított kisebb-nagyobb csoportban, próbált megmagya-
rázni akár valami könnyen érthető dolgot, tapasztalhatta, hogy minden alka-
lommal akad egy „okostojás”, aki jobban tudja. Esetleg provokál, akadékos-
kodik, nem akarva megérteni a nyilvánvalót. Ilyenkor leblokkol a gondolat,
tehetetlennek érezzük magunkat, vagy válasz nélkül hagyunk mindent,
esetleg győzködjük az illetőt. Jézus tanításai közben gyakran találkozott
ilyenekkel a hallgatóság soraiban. Nem űzte el, nem gúnyolta ki, hanem sa-
ját szavaikkal, állításaikkal szembesítette őket. Volt-e farizeus, aki ne tudta
volna Mózes parancsolatait? Nem, ők mégis próbára tették Jézust, hátha el-
lentmond a tanításoknak, kihagy belőlük valamit, vagy semmibe veszi azo-
kat. A legfőbb tanításokat (szeresd az Urat, szeresd felebarátodat) mindenek
fölé helyezte, megerősítette őket életével, tanításával, helyettes áldozatával.
Ő betöltötte a törvényt, beteljesültek rajta a próféciák, nem végzett félmun-
kát. Ahogy hirdette Isten országát, úgy élte is azt.
Mi sem törekedhetünk kevesebbre: Isten országának hirdetői olyanok legye-
nek, mint amilyen az evangéliumok által ábrázolt tanító, Isten Fia, Jézus Krisz-
tus, a Megváltó volt! Jóllehet, árnyékai is alig lehetünk, mégis követnünk kell
példáját úgy a tanításában, az örömhír hirdetésében, mint személyes életünkben.
Mennyire felelünk meg Mesterünk mércéinek? Merre haladunk? /NyZ/



Az igazságtalan szenvedés eltűrése
1Péter 2,18–25
Krisztus követése nem csupán azt jelenti, hogy sok minden pozitív mó-
don változik meg az életünkben, hanem sokszor nehézséget is jelent szá-
munkra. Nem kevesen akadtak az első keresztyének között olyanok, akiket a
társadalom nagy része lenézett. A szolgákat annak idején nem emberként,
hanem vagyontárgyként tartották számon, akik fölött uruknak teljes, korlát-
lan hatalma volt, és akikkel néha igen kegyetlenül bántak. Hányféle szolga-
ság vagy rabszolgaság működik ma is az emberi kapcsolatokban: munkahe-
lyen, családokban, esetleg barátságnak nevezett vagy társas kapcsolatokban,
ahol egyik kiszolgálja a másikat, és a másik kihasználja az egyiket. Gyakran
azért, mert egyik erősebb, a másik gyengébb. Mint hívő emberek, hogyan vi-
szonyuljunk az igazságtalan szenvedéshez? A méltán kiszabott büntetés elvi-
selésére mindenkinek van ereje, de az ártatlanul kimért szenvedés elviselésé-
re csak Isten kegyelme adhat erőt.
Vegyük Jézus példáját! Határozza ez meg hétköznapjainkat! Ő sok eset-
ben nem érvényesítette jogait, mert tudta, hogy azok a hatások, amik érik,
benne vannak Isten megengedő akaratában. „Ő nem tett bűnt, álnokság sem
hagyta el a száját. Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást, amikor szenvedett,
nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” (23. v.) Ezáltal
nemcsak túlélhetjük valahogy az életet, hanem teljessé válik életünk azokban
a körülményekben, amelyekbe Isten helyezett. Ne akarjuk Jézus nélkül tűrni
a szenvedéseket. Ez bukások és kudarcok sorozata lesz. Megkeseredett em-
berré válunk így, előbb vagy utóbb. Aki Krisztussal próbálja ugyanezt, az
megtapasztalja, hogy olyan úton járhat, ami el van készítve számára, ami
sokszor nehéz, sokszor talán elesik rajta, de az Úr újra és újra felsegíti őt.
Nem csak felsegíti, de továbbsegíti.
Amikor szenvedés ér, vagy feljebb jutunk a lelki életben, vagy távolabb
kerülünk Istentől. Semmi sem véletlen, de Isten gyermekeinek minden egy-
aránt javukra válik. Billy Grahamet kérdezte egy riporter, hogyan magyaráz-
za előrehaladott betegségét. Megérdemelte-e ő ezt Istentől? A következőket
mondta: „Várjad a szenvedést, légy felkészült rá, ne hasonlítsd ilyenkor ma-
gad másokhoz, légy türelmes! A nyomorúságban Krisztusra van szükséged,
szegezd reá a tekinteted! A szenvedésnek egyszer vége lesz.” Megőriz attól
is, hogy túlságosan ragaszkodjunk a világhoz.
Imádkozzunk, hogy a szenvedésekben közelebb kerüljünk Krisztus-
hoz! /SzBD/

Imaáhítat: Vizsgáljuk meg, mennyire vagyunk készek az adakozásra, és milyen lé-
lekkel gyakoroljuk! – 2Kor 8,1–5



A gutaütött meggyógyítása
Márk 2,1–12
Ez a történet azt mutatja, hogy Istennek van válasza a mi szenvedéseink-
re. Sokféle oka lehet egy-egy nyomorúságnak, de mindegyik nyomorúság-
nak van célja is, amit Isten valami módon a mi javunkra és mások javára akar
felhasználni. Magunktól tehetetlenek vagyunk. Fontos, hogy tisztában le-
gyünk azzal, hogy meddig terjednek képességeink. Ha túlbecsüljük magun-
kat, akkor csalódunk, ha pedig lebecsüljük, bénítóan hat, és azt sem tesszük
meg, ami rajtunk áll.
Jézus így szólítja meg a beteget: „fiam”, ami a betegbe vigasztalást, re-
ményt öntött. Ne legyen neked semmi miatt kisebbrendűségi érzésed, ne
legyen keserűség a szívedben! Istennek te nagyon fontos vagy. Ennek bizo-
nyítékaként így folytatja a megszólítást: „megbocsáttattak a bűneid”.
Ebből megtanulhatjuk, hogy Jézus sohasem tüneti kezelést ad bajainkra.
Bár minden helyzetben fordulhatunk hozzá, ne csak a gondjainkkal men-
jünk, hanem a bűneinkkel is! A legtöbb ember azt mondja, hogy nem bűnei
vannak, hanem gondjai. A gondjaimon, a terheimen könnyíts, azokat oldd
meg! Sokszor azért nehezek a terhek, mert egyedül visszük őket. Az ő köze-
lében, vele együtt minden teher könnyebb lesz, és nem fogunk összeesni
azok súlya alatt. Lehet, hogy megmarad a testi nyomorúság, de egészen más-
ként hordozzuk, ha már vele vagyunk közösségben. Ő békességet ad a szí-
vünkbe, reménységet, hálát, elégedettséget. Fogadjuk el Jézus sorrendjét!
Ez a világ tele van lelkileg tehetetlen emberekkel. Olyanokkal, akiknek
nincs erejük Jézushoz menni. Akik nem is hiszik, hogy fogadja őket és tud
rajtuk segíteni. Akik olyan tehetetlenségben élnek, hogy nincs erejük kinyit-
ni a Bibliát, eljönni az összejövetelekre, idejében kikapcsolni a televíziót és a
számítógépet. Talán nincs már reményük sem, hogy valami is változhat. Eze-
ket vigyük Jézushoz, és ne kíméljük szűkmarkúan, önzően az időnket, autón-
kat! Tegyünk úgy, mint a négy barát, akik beteg társukkal voltak nyomorúsá-
gában!
Mi kell ahhoz, hogy ilyenekké váljunk? Szeretnünk kell azokat, akiket
Jézushoz viszünk. Bízzunk abban, hogy érdemes hozzá vinni őket, mert az
jelenti számukra a megoldást, és győzzük le a sokféle akadályt! A barátok
hatással vannak életünkre, döntéseinkre. Milyen irányba viszel másokat, és
milyen irányba visznek téged? A legnagyobb ajándék, amit adhatunk bará-
tainknak, ha Krisztushoz vezetjük őket, ha Isten bocsánatában részesülnek.
A történetbeli négy ember nagyon komolyan vette, amit addig tudtak Jézus-
ról. Ez megindítja Jézus szívét, és azt mondja: „megbocsáttattak a te bűneid”.
Te hogy fogadod őt? Mint ezek a vallásos szakemberek, akik okoskod-
nak és szemlélődnek, vagy mint aki meggyógyult és komolyan veszi az
igét? /SzBD/



A férj és a feleség kapcsolata
1Péter 3,1–7
Kapcsolatokra lettünk teremtve. Az ember meghatározható úgy is, mint
aki személyes kapcsolatokra lett teremtve. Az Újszövetség nagy része arról
szól, hogy jól ki tudjunk jönni egymással. Minél szebben meg tudjuk élni a
kapcsolatainkat, személyiségünk annál inkább kiteljesedik. A házasfelek
közötti kapcsolat általában jól indul, de aztán jönnek a hullámok. Nem ez a
tragédia, hogy nem értünk mindenben egyet, hanem ha nincs megértés, en-
gedékenység, szeretet, tisztelet, megbocsátás. A tragédia az, ha nem találko-
zunk Istennel, hanem magyarázkodunk és igazoljuk magunkat. Általában
mindkét fél jobban tudja, hogy mi lenne a másik feladata, és nagy sikerrel
tudja kémlelni a másik hibáit. Isten képes megújítani, megváltoztatni az el-
romlott házasságokat.
A nők magaviselete istenfélő és tiszta életet tükrözzön! A tükör azt mu-
tatja, ami előtte van; ha nem tetszik, amit látunk benne, nem a tükröt, hanem
magunkat kell megváltoztatni.
Péter a férfiaknak is ad feladatot, megértő együttélésre buzdítva őket fe-
leségükkel. Szavaink és tetteink ne legyenek ellentétben, és ne csak szavak-
kal szeressük egymást! /SzBD/

„Nálad van a bocsánat”
Zsoltárok 130
Sok minden mélységbe sodorhat. Mélységbe juthatunk, ha betegségek üt-
nek le, ha nagy veszteségek érnek, ha szeretteinkkel történnek szomorú dol-
gok, vagy éppen a bűn miatt is. A világ kínálja bőven a szexuálisan ingerlő
képeket, Isten akaratával és értékrendjével ellentétes életvitelre csábítgat, ami
lelki mélységbe visz. Mit kell tenni, ha mélységbe jutottál? Feladni, magun-
kat sajnáltatni, hibáztatni másokat, megkeseredni, neheztelni Istenre? Nem.
A mélységből kiálts Istenhez! „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én
megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) Isten ígérettel kötelezte el
magát, hogy a töredelmes és bűnbánó szívet nem veti meg. „Ha megvalljuk
bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonosz-
ságtól.” (1Jn 1,9) Ne csak kiálts, hanem várj bizalommal az ő szabadítására!
Kiálts és várj! Nem hiába kiált, aki Istenhez kiált.
Az ő szabadítása nélkül az örök mélységbe zuhan az ember. Tapasztald
meg ma este újra, hogy nála van számodra is a bocsánat, a kegyelem, az ir-
galom! /SzBD/


23 JANUÁR 13. KEDD

A jó cselekvése Isten szándéka
1Péter 3,8–17
Nem mindig az a jó, ami nekem jó. Individualizálódott társadalmunkban
kezd elkopni az a felfogás, hogy a magam egyéni érdekeit és szempontjait
rendeljem alá a közösségnek. Ez egyáltalán nem korszerű ma. A legtöbb em-
bernek az a természetes, hogy a legfőbb érdek az én érdekem. Te mennyire
idegenkedsz attól a gondolattól, hogy lemondj valamiről azért, mert a csalá-
dodnak, testvéreidnek, az Úr ügyének ez így hasznosabb lesz?
Engedem kell, hogy Isten szolgálatra állítsa be az életemet. Így lehet csak
maradandót alkotni. Ez gyümölcsöt terem másoknak, vagy ha csak egyva-
lakinek is, olyan befektetés, ami megéri. Persze ez csak az Istentől kapott és
tanult értékrenden belül éri meg. Engedd, hogy ez a bibliai gondolat átfor-
málja gondolkozásodat, és kicsiben is merd ezt elkezdeni! Nem leszel sze-
gényebb. Lelkiekben mindenképpen gazdagabb.
Imádkozzunk, hogy ne a hangulatunk alapján döntsük el, hogy egyetér-
tők, együtt érzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak leszünk, hanem
tehessük ezt állhatatosan! „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga
idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk!” (Gal 6,9) /SzBD/

Ijedtség, gutaütés, halál
1Sámuel 25,23–38
Nábál a jót elfogadja, de nem hajlandó semmivel sem viszonozni. Önző
és hálátlan, mintha kőből lenne a szíve. Nem tud ma szolgálni a holnap em-
berének. Olyan ember, akinek csak teste van, legalábbis csak azzal törődik.
Nagyokat enni, inni, dőzsölni, mulatozni. Semmi lelki érték iránt nincs fo-
gékonysága és érdeklődése. Ma is vannak ilyen férfiak, akiknek a jelenlétében
a család retteg, mert gorombák, diktátorok, olyanok, akik előtt nem lehet
őszintén beszélgetni, mert kegyetlenkednek. Ezek nem férfias tulajdonsá-
gok, hanem bűnös romlottság. A belső erő, gyöngédség, megértés, segít-
ségadás, indulatokon való uralkodás az igazán férfias tulajdonságok. Te
milyen férfi vagy?
Olvasható a történet végén, hogy amikor meghallja, hogy a felesége köz-
benjárt Dávidnál, elhárította a veszedelmet és nagy ajándékot vitt, akkor
olyanná lett a szíve, mint a kő, és nemsokára meghalt. Nem tudott örülni a jó
hírnek, hogy nem kapja tettei méltó büntetését, csak a veszteséget látta. „Az
Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ
szerinti szomorúság pedig halált szerez.” (2Kor 7,10) Nem jó szomorúság az, ami
nem visz közelebb Istenhez, hanem csak kétségbe ejt. /SzBD/



Mi a bemerítkezés?
1Péter 3,18–22
A bemerítés a megtért ember első, Isten iránti engedelmességet bizonyító
cselekedete (és remélhetőleg nem utolsó). Jézus Krisztus magát állítja példa-
ként, mint aki Isten tervének engedelmeskedve merítkezett be. Az engedel-
messég jele és önmagunk alárendelése Istennek. Péter apostol szerint a meg-
tisztult lelkiismeretről való bizonyságtétel. A bemerítés a megtért ember
nyilvános vallástétele arról, hogy Jézus Krisztus Úr és megváltó lett életé-
ben, illetve azonosult halálával és feltámadásával. Bizonyságtétel arról, ami
történt, és aminek folyamatosan történnie kell.
A világ egyharmada keresztyén, mert megkeresztelték. Isten azonban
csak azt a keresztséget ismeri el, amely által „eltemettettünk vele a halálba, hogy
amiképpen Krisztus feltámadt a halálból, úgy mi is új életben járjunk” (Róm 6,4).
Az a keresztség, amely tudatlanul vagy érdekből történik, félmegoldás vagy
semmilyen. Ha nem helyesen történt, akkor hamis bizonyságtétel. Gondolj
vissza arra a napra, amikor fehér ruhában bizonyságot tettél! „Eldőlt a szívem-
ben: követem Jézust... Nincs visszaút, Nincs visszaút!” /SzBD/

Betegség, de nem bűn miatt
János 9,1–7
Ebből a párbeszédből az egyik tanulság az, hogy nem kell azt gondol-
nunk, hogy minden egyes tragédiában a bűneink értek utol. Adott esetben,
amikor nyomorúság ér minket, akkor vagyunk nagyon közel ahhoz, hogy is-
teni csodát éljünk át. Vajon meglátszik-e Isten csodálatos munkája a szenve-
déseinkben? Lehet nyomorúság egy megtéretlen családtag, betegség, szük-
ség, nehéz természetű ember.
A Biblia azt mondja: mindnyájan vakon születünk a szó lelki értelmében
(2Kor 4,4), és utána is küszködhetünk látási zavarokkal. Jézus mindannyiunk
szemét meg tudja nyitni, és így megismerjük őt és megismerjük önmagunkat.
Kiderül, hogy ő mire akar használni minket, és egy csomó lehetőséget egy-
szerre észreveszünk, amiket ő készített el nekünk. Látni fogjuk idejében a
csapdákat, és nem fogunk belesétálni, hanem kikerüljük. Meglátjuk a bűnt, és
megvalljuk azt. Egyszerűvé válik a vele való beszélgetés és imádkozás. Meg-
gyógyul az életünk. Aztán lehetünk bátor bizonyságtevői. Akinek Krisztus
megnyitotta lelki szemeit, azt többé nem a lelki vakok véleménye, a szégyen-
érzet vagy a félelem irányítja, hanem az Isten iránti elkötelezettség. /SzBD/



Elhagyott múlt
1Péter 4,1–6
Minden igazi megtérés a következő kérdésekre ad választ: Milyen volt az
életem Krisztus nélkül? Hogy találkoztam Jézus Krisztussal? Milyen válto-
zást vett az életem? Kedves Olvasó, válaszolj ezekre a kérdésekre! Kaptál-e
bocsánatot a múltadra Istentől? A bűn elhagyása gyökeres változást jelent.
Annyira látványos, hogy mások is észreveszik. És mit szólnak hozzá? Ez az
ige azt mondja, hogy „haragszanak, mert nem rohantok velük együtt a kicsapon-
gásnak ugyanabba a posványába” (4b v.). Mi Krisztus jó illata vagyunk, egyesek-
nek a halál illata, másoknak az élet illata. Az is tapasztalható, hogy némelyek
értetlenkednek, vagy titkon „irigylik” a mi elhagyott múltunkat. Megtörtén-
het, hogy mások felemlegetnek a múltadból olyasmit, amire nem szívesen
emlékszel vissza. Ha Isten megbocsátotta és megszabadultál belőle, akkor az
a feledés tengerébe került. Pálnak is volt múltja, mindenkinek van. De töké-
letesen komolyan vette, hogy múltjának bűneire bocsánatot kapott Jézus
Krisztustól. „Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett
minden.” (2Kor 5,17) /SzBD/

„Nincs emberem!”
János 5,1–7
Valaki látott egy képet, ami egy fiatalembert ábrázolt, amint szobájában
ruhástól az ágyra vetette magát. Rendetlen szobájában az ágya fölé ruhátlan
nők újságból kivágott képei voltak ragasztva. A fiú a semmibe bámult. Arcán
nem csupán unalom, hanem megcsömörlés, kiábrándultság, céltalanság és
reménytelenség volt. A kép alá pedig ezt írták: „Nincs emberem”. Sokan van-
nak, akiknek a magatartása és a szíve ezt kiáltja. Jézus Krisztus ilyen embe-
reket kérdez: „akarsz-e meggyógyulni?” Ő tud rajtunk segíteni, akármilyen lel-
ki vagy egyéb gubancba került az életünk. Akarod-e, hogy meggyógyítson a
pénz szerelmétől, keményszívűségből, a büszkeségből, félelmeidből, bezárt-
ságodból, ami miatt a többiek nem tudnak megközelíteni?
Legyen ott a készség, hogy engedjük Krisztust munkálkodni az életünk-
ben! Kérjük Istent, hogy tegyen alkalmas eszközökké, hogy áldássá lehes-
sünk másoknak! Miután meggyógyít, odaállít mások mellé, hogy legyünk so-
kaknak az embere. /SzBD/



A kitartó szeretet
1Péter 4,7–11
Az a felismerés, ami kicsendül az igéből, hogy mindennek a vége közel
van, tudatosítsa jobban bennünk azt, hogy Isten értékként, ajándékként adott
minket egymásnak egy időre. Eljön az idő, amikor akiket szeretni akarnánk,
már nem lesznek. Az utolsó idők egyik jele a szeretet meghidegülése (Mt
24,12). Rajtunk ne teljesedjen be ez a prófécia, és ne legyen igaz, hogy „inkább
az élvezeteiket szeretik, mint az Istent” (2Tim 3,4b). Sokan mondják ma, hogy a
szeretet független az akaratunktól. Ha valamit vagy valakit szeretek, nem te-
hetek róla. Ha egy idő múlva meg nem érzek semmit iránta, arról sem tehe-
tek. Ez az ördög hazugsága, amivel tönkretesz sok kapcsolatot.
Az egymás ellen elkövetett bűnök problémákat okoznak. Mindennek
kitűnő orvossága a szeretet, mert képessé tesz a tűrésre és a megbocsátás-
ra. Nincs ugyan bűnt eltörlő ereje, de az egymáson ejtett sebeket képes be-
gyógyítani.
A szeretetet a mindennapi élet különböző helyzeteiben kézzelfogható
módon kell gyakorolni: nemcsak a megbocsátásban, hanem a vendégszere-
tetben, az egymás felé való szolgálatban.
Imádkozzunk kitartó szeretetért, és ne engedjük, hogy az ördög éket ver-
jen kapcsolatainkba. /SzBD/

Gyógyulás és bűnbocsánat
János 5,8–16
A Bethesda tava kicsiben mutatja be a világot és a gyülekezetet. Az em-
berben ott van a betegség. Magába fordul, és nem érdekli mások betegsége.
Lehet valaki a gyülekezetben is nyomorék, lelki vak, és éveken át úgy kínló-
dik, mint ez a beteg. Vannak, akik sokára szabadulnak meg kötelékeikből,
bűneikből, de ez nem törvényszerű. Jézus nem a hosszú betegsége miatt vá-
lasztotta ki éppen őt. Meglepetés volt a betegnek, hogy Isten Fia meglátogat-
ta. „Akarsz-e meggyógyulni?” Aki kimondja: „akarok!”, az egyrészt elismerte,
hogy beteg, másrészt elismerte, hogy magán nem tud segíteni. Erre az őszin-
teségre és alázatra van ma is szükség a bűnbocsánathoz és a lelki gyógyulás-
hoz. A bűnbánat megindítja Isten szívét. Olyan gyógyszer, ami megtisztítja a
lelkiismeretet. A bűnbocsánat a legnagyobb szüksége és legnagyobb eredmé-
nye minden embernek.
Ne maradj a hordágyon, „kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” Ő ma is sokak-
nak mond ilyeneket: tedd le a haragod, a szenvedélyeid! Szabad vagy már ar-
ra, hogy szívből megbocsáss és szabadon élj. /SzBD/



Szenvedni Krisztusért
1Péter 4,12–19
A Biblia azt tanítja, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy Isten gyermekei
sem kerülik el a szenvedéseket. Sőt, még többféle szenvedésben van részük,
mint másoknak. Jézus egyenesen felkészítette az övéit erre. Nyíltan beszélt
róla. Nem prédikált nekik sikerevangéliumot, mert nem akarta megtéveszte-
ni őket. Azt mondta: „elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé” (Mt 10,16a).
Egyáltalán nem mondott olyat, hogy aki őt követi és képviseli, az gazdag
lesz, boldog lesz, egészséges lesz, sikeres lesz.
Neked talán úgy kell szenvedned Krisztusért, hogy egyedül élsz hívő
emberként egy nem hívő családban. Olyan iskolában vagy munkakörben
vagy, ahol egyesek olyasmiken nevetnek és olyanokat tesznek, amiken neked
sírni lenne kedved. „Nektek megadatott az a kegyelem, hogy ne csak higgyetek a
Krisztusban, hanem szenvedjetek is őérette.” (Fil 1,29) Ez az ő gyermekeinek a ki-
váltsága.
Imádkozzunk azért, hogy soha ne kelljen szenvednünk a magunk buta-
ságaiért, kétfelé sántikálásunkért! /SzBD/

„Megbocsáttattak a te bűneid!”
Lukács 7,40–50
Ez a Simon más ember lehetett, mint a többi farizeus, mert elhívja Jé-
zust vendégségbe. Mit akarhatott tőle? Talán a saját tekintélyét szerette
volna növelni.
Rossz érzései vannak, amikor látja a bűnös asszonyt Jézushoz menni.
Jézus kérdez: mit akarsz te? Hogy érzed magad a megtérő emberek jelen-
létében? Mit akartok ti itt? Egy jó időtöltést? Neki Jézus csak egy tanító volt,
és az ő tanítása csak egy a többi közül. Így nem lehet megtérni. Nem így lát-
ta a bűnös asszony. Az a vágy, ami betöltötte az asszony szívét, más volt, mint
azelőtt. Elsírta a bűneit. Jézus megszánta. Összeköti azt a sok érzést, és hoz-
za az Úr Jézushoz. Ez a szabadulás útja. Tudom, hogy bűnös vagyok, de Is-
ten elengedte nekem a tartozást.
Az igazi bűnbánat meglátja a bűnt, mert aki nem látja, az nem is bánhat-
ja. Bánkódik a bűn felett, ami a szívnek nagy fájdalma. Van, aki évekig nem
ejt egy könnyet sem a bűneiért, de ha valami kárt szenved vagy szerelmi bá-
nata van, majdnem tönkremegy. A bűnt meg is kell vallani, nem szépíteni,
mentegetni, aztán gyűlölni kell, és ellenségnek tekinteni! Neked mondta már
Krisztus, hogy „megbocsáttattak a te bűneid”? /SzBD/



Példaképnek lenni
1Péter 5,1–5
Péter apostol maga is azok közé tartozott, akik a gyülekezetért fáradoztak.
Elhívásához hűen felelősséget érzett az Úr ügyéért, és szívén hordozta Jézus
nyájának a legeltetését (Jn 21,17). De nemcsak ez késztette arra, hogy Jézus nyá-
jának a legeltetésére odafigyeljen, hanem az is, hogy ezt látta a Mestertől. Péter
előtt Jézus Krisztus odaszánt élete példa volt. Foglyul ejtette Jézus áldozatkész-
sége, ami abban mutatkozott meg, hogy az életét is odaadta a nyájért, csakhogy
el ne vesszen. A Krisztus szenvedésének tanúja nem tudta elnézni mások betöl-
tetlen szükségét. Meg volt ugyanakkor győződve arról is, hogy a jól elvégzett
munkának jutalma lesz. Akiket a főpásztor munkában talál megjelenésekor,
azok elnyerik majd „a dicsőség hervadhatatlan koszorúját”. Hála Istennek, voltak
olyanok, akiket meg tudott szólítani, akiket az Isten közöttük levő nyájának a
legeltetésére bátoríthatott! A keresztyénség terjedésével egyre jobban szükség
volt a tanításra, lelkigondozásra, a gyülekezetek lelki tisztaságának megőrzésé-
re. Ebbe a felelősségteljes szolgálatba csak olyanok állhattak be, akiknek élete
példa volt mások számára mind cselekedeteik, magatartásuk és életvitelük
alapján. A szolgálatot vállalókra nem kis teher nehezedett. Sokirányú elvárás-
nak voltak kitéve. Előfordult, hogy némelyek kényszerből és nem önként vé-
gezték fáradozásukat. A naponkénti elfoglaltság – a nyájjal töltött idő – nem tet-
te lehetővé, hogy a maguk kenyerét egyék. Mások gondoskodására utalva éltek,
ami anyagi függőséget jelentett. Egyeseknek gondtalan élete volt, mások meg
nélkülöztek. Ahol könnyebb volt az élet, ott szívesebben tartózkodtak, ahol ne-
hezebb, oda kevésbé vágytak. A nyerészkedés mellett az uralkodás vágya is fel-
ütötte fejét néhány presbiter szívében. Mindezekre Péter egyértelműen nemet
mondott. Ezt a fajta lelkületet nem tartotta megengedhetőnek az Isten nyája kö-
zött. Példaképnek lenni ma sem egyszerű dolog. A gyülekezet vezetőinek, szol-
gálattevőinek sok mindennek kell megfelelni, ha jó példák akarnak lenni mások
előtt. Számot kell adni kinek-kinek önmaga, az emberek és Isten előtt. Ezek kö-
zül egy sem könnyű. Hiszen kihívást jelent még az önmagunk előtt való megfe-
lelés is, mert ami mások előtt rejtve van, azt saját magunk nagyon is érzékeljük.
Önmagunk érzésein, gyengeségein, hiányosságain az Úr tud egyedül felülemel-
ni. Nem jelent kevesebb kihívást a másoknak való megfelelés sem. Mindezek
mellett a legfontosabb az, hogy Isten megelégedésére végezzük szolgálatunkat.
Felmerül a kérdés: ki tud mindezeknek eleget tenni? Az ige szerinti élet ma is jó
példává tehet. Erre törekedjünk valamennyien, s akkor nem marad Jézus kicsi-
nyei közül egy sem védtelen. Könnyebben fognak engedelmeskedni az ifjak, és
valószínűleg az alázattal sem lesz gondja senkinek. /KTP/

Imaáhítat: Imádkozzunk közösségünk vezetőiért és az általuk végzett szolgálatért!
– Zsid 13,7



Jézus és a nyugalomnap
Márk 2,23–3,6
A történet egyedi esetnek is betudható lenne, ha nem akadnának fel a fa-
rizeusok azon, amit éppen láttak, hiszen nincs abban semmi különös, hogy
Jézus tanítványai éhségük csillapítására – gabonaföldeken áthaladva – né-
hány kalászt letépdestek. Pénzben kifejezhető értéke nincs ennek a cselek-
ménynek. Számottevő kára sem származott ebből senkinek. Ennek ellenére
szóvá tették némelyek mindezt Jézus előtt. Az elmarasztalásban egy kérdés
fogalmazódik meg: „Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?” Jé-
zus válaszában nem tért ki a nekiszegzett kérdés elől, annak ellenére sem,
hogy nem ő az elkövető, hanem a tanítványai. Jézus a kérdésre adott válaszá-
ban igei jártasságáról tanúskodott. Egy régi történetre mutatott vissza. Véde-
kezésében Dávid király esetét hozta fel, aki szükségében „bement az Isten há-
zába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket”. Az egyedi eset mindjárt
nem maradt így egyedi eset. Mindezzel Jézus szándéka az lehetett, hogy rá-
mutasson arra az igazságra, hogy ha Isten nem sújtott le Dávidra a tette mi-
att, akkor talán nem kellene az éhező tanítványokat sem elmarasztalni holmi
csekélység miatt. Az elmarasztalásnál azonban sokkal többről van itt szó.
Mégpedig arról, hogy ki miért, mi kiért van. Az Úr Jézus a farizeusoknak
adott válaszában többek között arról beszélt, hogy: „a szombat lett az emberért,
nem az ember a szombatért.” Nem lehet tehát az ember kiszolgáltatva még a
szombatnak sem, hanem a szombat szolgálja őt azzal, amit pihenésként vagy
az Istennel és az egymással töltött idő áldásaként jelent számunkra. Ugyan-
akkor, Jézus szerint, a szombat a jó cselekvésnek az ideje is. Hogy ez mennyi-
re így van, a sorvadt kezű ember meggyógyításának a története mutat rá iga-
zán. Az elvei miatt megtámadott Jézus tettekben adott konkrét segítséget a
súlyos betegségben levőnek. A kérdésre, hogy „szabad-e szombaton jót tenni,
vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy kioltani?” – nem jött felelet, csak hallga-
tás. A középre állítottnak és megszólítottnak, miután Jézus kérésére engedel-
meskedett, a kinyújtott keze újra ép lett. Csodát élt át, de nemcsak ő, hanem
mindenki, aki látta ezt az esetet. A törvényhez görcsösen ragaszkodókat ez a
csoda nem győzte meg. Jézus iránt érzett ellenszenvük ezek után is megma-
radt, sőt fokozódott. A Heródes-pártiakkal egyetértésre jutottak abban, hogy
végezzenek Jézussal, mivel megítélésük szerint megszegte Mózes törvényét.
Jézus szánalmat érzett irántuk is szívük keménysége miatt. Sajnos ennek ve-
szélye ma fennáll, még Isten gyermekei között is, nemhogy a világ fiai előtt.
Könnyen megütköznek az emberek olyan dolgokon, amit mások életében
ugyan meglátnak, de a maguk részére megengedhetőnek tartanak. Mi ne
ilyenek legyünk, hanem éljük meg hitünket! Viszonyuljunk ige szerint a nyu-
galom napjához! Hozzuk hittel, bátran Jézushoz betegeinket még akár a nyu-
galomnapon is, hogy megtapasztalhassuk csodáit! /KTP/



Az Úr gondoskodása
1Péter 5,6–14
Egyikünk élete sem gondoktól mentes. Nincs is arra ígéretünk, hogy
könnyű lesz a földi élet. Még Jézus sem beszélt ilyenről azoknak, akiket a kö-
vetésére hívott el. Arról viszont igen, hogy segít a gondok megoldásában.
Még Pál apostolnak is, aki a korinthusiakhoz írott levelében arról nyilatko-
zott, hogy „tövis adatott a testembe” (2Kor 12,6), ezt mondta: „elég neked az én
kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9). Isten nem azt
akarja, hogy terhek alatt roskadozva éljünk, hanem hogy erősek legyünk az
Úrban, az ő hatalmas erejében. Milyen jó, hogy van hová s kihez mennünk! S
milyen jó az is, hogy megszabadulhatunk mindattól, ami frusztrál minket,
mivel Jézus Krisztus ígérete szerint átvállalja terheinket, ha bizalommal jö-
vünk hozzá. Igen, ő meg tud szabadítani véglegesen azoktól a gondoktól,
amelyek nem visznek előrébb az életben, mivel nem képesek másra, csak ar-
ra, hogy leterheljenek. Ehhez nem kell mást tennünk, de azt feltétlenül, hogy
Istenre bízzuk gondjainkat, terheinket. Jó tudni, hogy számára nincs megold-
hatatlan ügy. Ahhoz viszont, hogy megtapasztaljuk ennek igazságát, minden
gondunkat az Úr elé kell vinnünk, de nem úgy, hogy közben szelektálunk,
hogy mi a számunkra nehéz vagy könnyű. Így lehet naponként elegendő
erőnk. /KTP/

A szövetség jele
2Mózes 31,12–17
Izrael számára a nyugalom napja nemcsak a munkától való távolmaradás
végett adatott, hanem jelként is. Olyan jelként, ami a teremtő Istenre mutatott.
Arra az Istenre, aki Ábrahám, Izsák, Jákób leszármazottaival kész volt szö-
vetségre lépni. Igénk szerint, aki nem volt hajlandó megtartani a nyugalom
napját – a tiltás ellenére munkát végzett –, ki kellett irtani a nép közül. A szö-
vetséghez hűtlen nép hasonló sorsra jutott. A pusztában fellázadt nép nem
mehetett be az ígéret földjére bűnei miatt. „Senki sem látja meg ezek közül az em-
berek közül, ebből a gonosz nemzedékből azt a jó földet, amelyről megesküdtem atyá-
itoknak, hogy odaadom.” (5Móz 1,35) Nekünk is van egy napunk, amikor Isten
szövetségre lépett velünk. Ez az a nap, amikor Jézus Krisztus is bevégezte
megváltó munkáját, és így szólt: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30). Már nem járta a
falvakat. Nem tanította az embereket. Nem gyógyított, csak egyszerűen a Gol-
gota hegyén keresztre feszítve szenvedett a világ összes bűnéért. Jézus meg-
pihenése, halála a mi számunkra életet eredményezett. Isten Fia engesztelő
halálában kifejezte felénk megbocsátó szeretetét. Velünk így lépett szövetség-
re Isten. Nyugalmába való bemenetelünk is ez által lehetséges. Ezért a napért
áldjuk őt! Ugyanakkor törekedjünk mi is arra, hogy minden olyan dolgot
megtartsunk, ami azt igazolja, hogy Istenhez tartozunk! /KTP/


31 JANUÁR 20. KEDD

Kegyelem Krisztus megismerésében
2Péter 1,1–2
Aki Jézus Krisztussal él és vele jár, egyre inkább vágyik az ő megismeré-
sére. Tudni szeretné ugyanis, hogy kicsoda ő. Saul is, aki úgy gondolta, hogy
jól ismeri Istent, és hűséggel szolgálja az ő ügyét, az Úr Jézussal való találko-
zásakor ott a damaszkuszi úton feltette a nagy kérdést: „Ki vagy, Uram?”
(ApCsel 9,5). Saulban, miután találkozott az Úrral, még ellenállhatatlanabbul
felfakadt a megismerés utáni vágy, mert többet és többet szeretett volna meg-
látni az Úrból. Számára a megismeréshez a legegyszerűbb, s ugyanakkor
egyetlen út a kegyelem által adatott. Nincs ez másképpen ma sem. Jól tudta
ezt Péter is, akinek tagadása után Jézus Krisztus megbocsátott. Az, aki egy-
szer kegyelemben részesült, soha nem felejtheti el, hogy kinek köszönheti
szabadságát és új életét. Aki viszont kegyelemben részesül, nemcsak egyszer
kap feloldást a bűnei alól, hanem mindannyiszor részesülhet benne, amikor
azzal él. Ezek a drága kegyelmi alkalmak mind egy-egy szeletét villantják fel
Krisztus páratlan nagyságának, szeretetének. Adassék hát nekünk is bősége-
sen a kegyelem a minden emberi értelmet felülhaladó békesség mellett! S mi-
közben ingyen árad felénk, Pállal együtt ítéljünk mi is mindent kárnak! Akár
azokat is, amik egykor nyereségek voltak, Urunk „ismeretének páratlan nagy-
ságáért” (Fil 3,8). /KTP/

Az a nap, amelyet az Úr rendelt
Zsoltárok 118,19–29
Minden napot az Úrtól kapunk. Nem mi szerzünk meg azokból egyet
sem. Nem a mi érdemünk a tegnap, a ma, s ha élünk, a holnap sem lesz az.
Minden nap az Úr kegyelme, amit megélünk. Az ige erről így vall: „Szeret az
Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.
Nagy a te hűséged!” (JSir 3,22–23) Mégis vannak kiemelkedő napok, melyek
mások, mint a többi. Ezek azok a napok, amelyek valami miatt különlegesek.
Ezek éltetnek, ezekért érdemes élni. Ünnepek a hétköznapokban. Olyanok,
melyek értelmet adnak egész életünknek. Képesek túljuttatni minket az élet
terhein, az erőgyűjtésnek, lelki feltöltődésnek áldott alkalmai. Áldott minden
perc, óra és nap, melyet az Úrral tölthetünk el. Ezek az „Úrtól lett napok” meg-
vidámítják szíveinket, s örömre hangolnak bennünket. Alkalmassá tesznek
Isten magasztalására. Úgy kellenek ezek, mint az éhezőnek a kenyér, a szom-
jazónak a víz. Bárcsak lenne minél több ilyen napban részünk, s ne hagynánk
ki azokból egyet sem! Mindez nem lehetetlen. Nem kell hozzá más, csak vá-
gyódás Isten jelenléte után, és megnyílnak a kapuk, kattannak a zárak, me-
lyek elzárnák előlünk Istent. Mondjuk hát mi is a zsoltáríróval együtt: „Ó,
Uram, segíts meg! Ó, Uram, adj szerencsét!” Ha a mai napunk ilyen volt, le-
gyünk azért nagyon hálásak! /KTP/



A növekvő keresztyén élet
2Péter 1,3–11
Nem vagyunk segítség nélkül. Aki életre segített, a további sorsunkról
sem feledkezik meg. Mint a szülő a kisgyermekére, úgy vigyáz az Úr is ránk.
Ézsaiás próféta így közvetítette Isten szavait a maga idejében: „Ha mások meg-
feledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad” (Ézs 49,15b). Isten az ő szereteté-
nek jeleként megajándékoz bennünket mindazzal, „ami az életre és a kegyesség-
re való”. Isteni erejéből telik arra, hogy naponként tápláljon s vigyázzon ránk.
Nem akarja ugyanis, hogy tétlenek legyünk, hanem inkább azt, hogy gyara-
podjunk a hitben, az igazságban, az ismeretben, az önuralomban, az állha-
tatosságban, a testvéri és minden ember iránti szeretetben. Mindez Isten se-
gítsége nélkül nemcsak elérhetetlen, hanem lehetetlen is. Főleg ahogyan ezt
Péter elébünk tárja. E jellembeli értékek nélkül viszont nincs növekedés, de
meglétük esetén igen. A Szentlélek által lehet gyümölcsöző az életünk. Isten
gyermekeinek az életében nem áll le a növekedés mindaddig, amíg isteni ter-
mészet részeseivé nem lesznek. Mindez nem egy pillanat műve, hanem egy
folyamat része, amihez időre és akarásra van szükség. A többre jutásért mi
magunk is tehetünk. Nem szabad beérnünk kevesebbel. A pusztulástól és a
káros kívánságoktól is csak így menekülhetünk meg mi magunk és általunk
mások is. /KTP/

Az Úrnak élünk
Róma 14,1–9
Nem élünk, gondolkodunk egyformán. Mindez leginkább akkor igaz,
amikor ki-ki önmagának él. Eltérő szempontok alapján ítélünk meg dolgokat.
Ez nemcsak neveltetésünkből fakad, hanem abból is, ahogyan vettük a Krisz-
tust. Mára ez egyre inkább kitűnik Isten gyermekei között is. Nemcsak az Úr-
ról és az ő dolgairól, hanem egymásról is különbözőképpen vélekedünk. Kü-
lönbözőségünk nemcsak a hitbeli dolgokban, hanem a napok megítélésében
is megmutatkozik. Van, akinek ünnep egy nap, a másiknak meg nem. Mind-
addig tartható ez a másság, amíg mindannyiunk számára az az egy válik fon-
tossá, hogy „az Úrnak élünk”. Nem lehet addig nagy baj, amíg ez megvan kö-
zöttünk. Tartható mindenki részéről a maga meggyőződése, csak legyen azé
az életünk, aki meghalt és feltámadt érettünk, hogy mi ne önmagunknak él-
jünk, hanem másoknak is, de legfőképpen az Úrnak! Ha szorosan hozzá kö-
tődik életünk, akkor „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk”. Nem lesz
akkor helye a testvérietlen bírálgatásnak, az erőfitogtatásnak. A lélekben erős
képes lesz az erőtlen elhordozására. Az ítélkezés joga is megmarad Istennél,
akit az egyedül megillet. Meg fogunk állni mi is, és az is, akire nem is gon-
dolnánk. Az Úr ugyanis mindannyiunk megtartatásáról tud gondoskodni.
Hála ezért neki! /KTP/



Apostoli emlékeztetés
2Péter 1,12–21
Vannak dolgok, amiket nem elég egyszer-kétszer hallani és mondani,
hanem mivel annyira fontosak, többször is ismételni kell őket. Péter apostol
helyesnek tartotta, hogy emlékeztessen arra, amit saját fülével hallott és saját
szemével látott. Annál is inkább, mert nem kitalált mese volt az, ahogyan
egyesek állították, hanem prófétai beszéd, amely sötét helyen világító lám-
pásként fénylik. Péter nem szeretett volna mulasztani. Nem akart még egy-
szer ugyanabba a hibába beleesni. Még mielőtt végleg befejezte volna szolgá-
latát, beszélt arról, ami nemcsak őt volt képes megtartani, hanem ugyanúgy
képes megtartani másokat is. Bár mondanivalója ismerősen csengett olvasói
előtt, mégsem hallgatta el, annak ellenére, hogy azok, akiknek szánta mon-
dandóját, szilárdan megálltak az igazságban. Úgy vélte, hogy sohasem lehet
elégszer szólni a Krisztusról. A felnövekvő nemzedék felé nekünk is újra és
újra hirdetnünk kell a Krisztus titkát, méghozzá a saját meggyőződésünk
alapján. Tennünk kell ezt mindaddig, amíg itt vagyunk. Amíg egy kételkedő
is akad Isten gyermekei között, amíg a sötétség véglegesen el nem veszíti ere-
jét. Küldetésünk addig szól, „amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag” az
emberek szívében. Nem lehet abbahagyni ezt a fontos szolgálatot ma sem.
Tegyük ezt minél nagyobb lelkesedéssel és hittel! /KTP/

A valóság Krisztus
Kolossé 2,16–23
Az ember a legjobb szándéka és igyekezete ellenére is hajlamos a tévedés-
re. Nem mindig találja meg az igazi értéket, a helyes utat. Jeremiás próféta
szerint ez azért van így, mert: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki
tudná kiismerni?!” (Jer 17,9) Való igaz, hogy szívünk nem tud mindig különb-
séget tenni a jó és a rossz, az áldást jelentő és az átkot hozó dolgok között.
Talán azért, mert könnyen beérjük pótmegoldásokkal, nem gondolkodunk
helyesen, és nem kérjük ki az Úr tanácsát. Megelégszünk azzal, amihez kön-
nyen hozzájutunk. Ezekre nézve mondja Pál apostol, hogy „ezek csak árnyékai
az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság”. A félrevezethető ember könnyen elve-
szítheti értékeit, ha „nem ragaszkodik a Főhöz”. Tartásunk, erőnk, az, akik va-
gyunk, nem magunknak, de még csak nem is bizonyos vallásos dolgoknak
köszönhető. Nem a szokások, hagyományok, az újdonsággal bíró tanítások
tartanak meg minket, hanem egyedül az Úr. Az emberi parancsok és rende-
lések a test sanyargatására ugyan alkalmasak lehetnek, de „valójában azoknak
semmi értéke és haszna nincs”. Hasznunk abból van, ha Máriával együtt mi is
leülünk Jézus lábai elé. Óvakodjunk hát a hamis tanítóktól, de ragadjuk meg
ugyanakkor a Krisztust, aki által és segítségével van az Isten szerinti növeke-
désünk! /KTP/



A hamis tanítók jellemzői
2Péter 2
Péter szerint akik hamis tanítókká lettek, maguk is azok közé tartoztak,
akiket Jézus Krisztus megváltott. Az ilyenek egyszer már megtisztultak bű-
neikből, Isten családjának a tagjaivá lettek, ott éltek Isten népe között. Élvez-
ték az áldásokat, nem volt hiányuk a Szentlélek vezetésében sem. S valami
miatt mégis egyre csak távolabb kerültek az Úrtól és az igaz hittől. Vissza-
esőkké lettek, ahonnan egyenes út vezetett a hamis tanításokhoz. Miután
megszakad valakinek a kapcsolata az Úrral, kiürül annak a lelki élete is. Új-
ra olyan lesz, mint a Krisztussal való találkozása előtt. Nem hoz az ilyen ál-
dást másokra. Jelenléte inkább félelmet jelent, mintsem megnyugvást. Aki
nem az Úrtól kapja javait, az maga próbálja pótolni a szükségleteit. S miköz-
ben ezt teszi, válogatás nélkül nyitottá lesz mindenre, ami a másság erejével
kecsegtet. Úrrá lesz rajta a testi kívánság. Furcsa erők jelentkeznek az életé-
ben. Társaira kezd rossz hatással lenni. Észre sem veszi, s több akar lenni,
mint más. S miközben úgy gondolja, hogy több, mint a testvére, nem ő lesz
különb, hanem igazán az állapota lesz gonoszabbá, mint volt a Jézus Krisz-
tussal való találkozása előtt. Nem előre, hanem visszafelé fejlődik, mert be-
teggé lett a lelke. Az ige szerint nincs mentség az ilyenekre. Az örök sötétség
a sorsuk, hacsak meg nem térnek újra az Úrhoz. /KTP/

Vasárnapi alamizsnálkodás
1Korinthus 16,1–9
A szentek javára folyó gyűjtésnél Pál ezzel a mércével biztatja a korinthu-
siakat az adakozásra: „ami telik tőle”, ki-ki azt tegye. Az adakozás mércéje leg-
inkább ebben fogható meg ma is. Az özvegyasszonytól, akit Jézus meglátott
a templom kapujánál, mindössze annyi tellett, hogy a két fillérjét beletegye a
perselybe. Ezzel viszont a legtöbbet tette. Meg is dicsérte őt Jézus a tanítvá-
nyai előtt e szavakkal: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasz-
szony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dob-
tak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije
volt, az egész vagyonát” (Lk 21,3). Nekünk, akiknek több is adatott, csak ala-
mizsnálkodásnak tűnik a néhány száz vagy ezer forint, amit a gyülekezeti
alkalmainkon a perselybe teszünk. Vasárnap közeledtével gondoljuk át java-
inkat, s gondoljunk a nálunk szegényebb szűkölködőkre! S miközben meg-
nyitjuk a pénztárcánkat, hadd nyíljon meg a szívünk is a jókedvű adakozás-
ra! Engedjük, hogy szeressen minket az Isten, azáltal, hogy szeretetből adunk
mi is! Legyünk készek arra, hogy általunk is gondoskodhasson mások szük-
ségleteinek a betöltéséről! Ha így teszünk, tapasztaljuk majd, hogy „nagy és
sokat ígérő kapu” nyílik meg előttünk is. Legyünk ennek átélői! /KTP/



Az Úr közelgő napja
2Péter 3,1–10
Minél közelebb kerül hozzánk, annál nagyobb vággyal készülünk szeret-
teink nevezetes napjainak a megünneplésére. Alig várjuk, hogy ajándékain-
kat átadhassuk, s szeretetünket kifejezhessük azok felé, akik fontosak szá-
munkra. A szeretet munkálta vágy, amely betölt minket, nem engedi, hogy
elfelejtkezzünk erről. De nem így van ez az Úr napjával kapcsolatban. Az élet
gondja, terhe, feladata jobban megosztja a szívünket és a figyelmünket is. S
bár a váradalom valós a mindenkori hívők szívében, de a csúfolódók, gúnyo-
lódók és a kételkedők érvelése is hasonlóképpen erőteljes. A feszültséget csak
élezi, hogy nem egy konkrét napról van szó. Nem határozható meg pontosan
Jézus Krisztus második eljövetelének ideje. Sem a napja, sem az órája nem is-
mert. A módja viszont igen. Úgy jön majd el, „mint a tolvaj”. Éppen kiszámít-
hatatlansága miatt merül fel még a türelmesen várakozók szívében is a kér-
dés: „Hol van az ő eljövetelének ígérete?” Még jó, hogy Péter egyértelmű választ
ad erre: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel”, csak türelmesen vár arra, hogy
„mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja...” Ha megvan bennünk Jézus
Krisztus iránt is a szeretetteljes vágy – miként szeretteink esetében –, úgy
nem okoz gondot nekünk sem az Úr eljövetelének a napja, sem az, hogy mit
jelent majd számunkra. /KTP/

Egy apostoli gyülekezet istentiszteleti napja
Apostolok cselekedetei 20,7–12
Szokványosan indult, és mégis maradandó emlékeket hagyott az isten-
tiszteleten részt vevők szívében az a nap, mikor egy alkalommal Pál apostol
Tróászban prédikált. Az ige és annak üzenete, éjfélig, majd hajnalig tartó ala-
pos magyarázata nagy hatást gyakorolt a jelenlevőkre. A kenyér megtörése és
az abban való részesedés szintén emelte az együttlét áldását. Az igére figye-
lés és az úrvacsorai közösség mellett még egy jelentős esemény tette emlé-
kezetessé ezt az istentiszteleti alkalmat. Egy ifjú esete, elalvása, az ablakból
való kiesése, halála, majd életre keltése sokáig beszédtéma volt Tróász váro-
sában és környékén. A szokványosnak indult nap mégis rendkívülivé lett.
Pál apostolon keresztül az Úr hatásosan munkálkodott a jelenlevők megerő-
södésére, hitben való megmaradására, vagy akár némelyek hitben való elin-
dulására. Ma is, ha Isten gyülekezete – hasonló szándékkal, mint Tróászban
– egybegyűl igét hallgatni és úrvacsorázni, és ha netán még imádkozni és
tenni is hajlandó ezért, akkor akár a ránk következő vasárnapon is megtör-
ténhet hasonló csoda bárhol. Az Úr ugyanaz, az ige sem gyengült meg, csak
talán bennünk hagyott alább az éhség és a szomjúság az Isten igéje után.
Nem értékeljük igazán a közösségben rejlő erőt. Adja Isten, hogy ezen változ-
tatni tudjunk, s hasonló áldásokban legyen részünk nekünk is! /KTP/



Új ég és új föld ígérete
2Péter 3,11–13
Amikor a minket körülvevő világra tekintve jövőképet keresünk, akkor
ez az ige egy számunkra ismeretlen időről, de nem ismeretlen eseményről be-
szél: a világ felbomlásáról, a láthatók anyagi megsemmisüléséről. Mivelhogy
ezek mind meglesznek, egy nagyon fontos kérdésnek kell foglalkoztatnia
minket: milyennek kell lennünk? Mert nemcsak ezek felbomlásáról beszél az
ige, hanem egy ezután következő új égről és új földről.
Milyennek kell lennünk most, és milyennek kell lennünk majd, amikor ez
az esemény bekövetkezik? Most is és akkor is szent életben és kegyességben kell
élnünk, mert ez tesz alkalmasakká bennünket arra, hogy várjuk azt a napot.
Ehhez egy néhány tudnivalót szeretne nyújtani számunkra az ige.
Mindezek – az anyagi világ, ami körülvesz, amiben sokan bíznak, amitől
remélik a jobb létet, mind felbomlik. A mind azt jelenti, hogy nem marad meg
semmi, amibe érdemes lenne megkapaszkodni, ami e földhöz tartozik. Ami
a szem előtt most kedves, káprázatos, ezek egyszer a tűz martalékává válnak,
kivétel és kímélet nélkül.
Akik várjátok és siettetitek... A megsemmisülés azt az érzést kelti bennünk,
hogy azt követően a jövőben nem lesz semmi. De akik hitben járnak, azok
tudják, hogy azt, ami most látható és egyszer megsemmisül, felváltja egy di-
csőséges lét. Amikor siettetjük és sóvárogjuk ennek a jelenleginek az elmúlá-
sát, arra gondolunk, ami ezt fel fogja váltani. És minél jobban várjuk, annál
édesebb lesz a beteljesülés.
Az elemek égve megolvadnak – ez nem egy egyszerű átváltozás, hanem meg-
semmisülés. Semmi sem maradhat meg, ami magán hordozza a megromlott
világ engedetlenségét és bűnének nyomait. Az új eljöttét meg kell előznie a
régi teljes pusztulásának.
Újat várunk – mint amikor valami megavul, elromlik, és új kell helyette.
Az emberi természetnek is van egy olyan igénye, hogy váltani kéne, a régi
helyett újat előhozni. Ez a világ megromlott, kárhozatra van ítélve, mihez
lenne érdemes ragaszkodni? Ha újat vársz, szakítanod kell a régivel! Ha új
életet akarsz, szakíts régi életeddel, és ha új földre vágysz, szakíts a régi vi-
lágoddal! „Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” (Jn
17,16)
Várakozz reménységgel, mert ezeket Isten ígérte, és ő nem ember, hogy
hazudjék! /PL/

Imaáhítat: Magasztaljuk Istent emberi értelmet meghaladó kegyelméért! – Mik
7,18–19

Napi ahitat

Recommandé

Recommandé

Contenu connexe

Tendances

Tendances (20)

Similaire à Napi ahitat

Similaire à Napi ahitat (8)

Plus de Merenyi Zoltan

Plus de Merenyi Zoltan (20)

Napi ahitat