SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  24
Télécharger pour lire hors ligne
A Google keresıoptimalizálásának kezdı
                    ismertetıje




           Isten hozott, a Google keresıoptimalizálásának induló ismertetıjében.

Ez a dokumentum elsıdlegesen egyfajta törekvésként született arra vonatkozóan, hogy
segítsen csapatokat a Google-n belül, de arra gondoltunk, hogy igazságosabb lenne,
valamint hasznosabb is, a webmesterek számára, mivel İk újak a SEO témájában és
tökéletesíteni kívánják az oldalaik interakcióit, mind a felhasználók, mind a keresırobotok
tekintetében. Bár, ez a ismertetı nem hivatott feltárni neked semmilyen titkot, arra
vonatkozóan, hogy automatikusan a Google elsı oldalára rangsorolódjon az oldalad a
Google lekérdezésekben (bocsánat!). Következnek, a felvázolt legjobb gyakorlatok, amelyek
könnyebbé teszik majd a keresırobotok számára, egyaránt a tartalmad feltérképezését,
valamint az indexelését is.




                                                                                         1
A keresıoptimalizálás gyakran csak apró módosításokról szól a weboldalad egyes részein.
Amikor csak külön-külön nézzük ezeket az apró változtatásokat, azok mind növekvı
fejlesztéseknek tőnnek, de amikor más optimalizálásokkal kombináljuk ezeket, akkor már
tényleges változást gyakorolnak a felhasználói tapasztalatokra és teljesítményére a szerves
keresési eredményekben. Valószínőleg már te is jártas vagy sok témában amely, ebben a
ismertetıben felmerül majd, mert ezek alapvetı összetevıi bármely weboldalnak, de te még
nem tudod kihozni belılük a legtöbbet!




     A keresıoptimalizálás csak a szerve keresıeredményekre hat, nem fizetett vagy
     „szponzorált” eredményekre, mint például a Google AdWords.

Habár ennek az ismertetınek a címe is tartalmazza azt a bizonyos szót, hogy „keresı” szót,
mégis el szeretnénk mondani, hogy elıször, meg kell alapoznod, az optimalizálási
döntéseidet és mindezek elıtt azt, hogy mi a legjobb a látogatóknak a weboldaladban.
İk a fıfogyasztói a tartalmadnak és İk használják a keresıket arra, hogy megtalálják a
weboldalad. Túl nehéz azokra a speciális csavarokra összpontosítani, amelyekkel
rangsorolást lehet nyerni a keresık szerves eredményeibe és ezek lehet nem is fogják hozni
majd a kívánt eredményeket. A SEO kb. olyan, hogy a legjobb oldaláról mutatja be az
oldalakat, amikor azok megjelennek a keresırobotokban.




                                                                                         2
Egy példa, amely talán segít jobban megérteni a magyarázatainkat, ezért bemutatunk egy
fiktív honlapot, amely végigköveti az egész útmutatót. Ez a fiktív honlap szolgál majd
információként minden témához, illusztrálva a lényeget, amelyek ehhez kapcsolódnak. Íme,
néhány háttér információ, ahhoz, hogy az oldalt jól használjuk:

   •    Weboldal/ üzlet név: "Brandon's Baseball Cards"
   •    Domain név: brandonsbaseballcards.com
   •    Fókusz: csak online baseball kártya eladás, díjazási útmutatók, cikkek és hír
        tartalmak
   •    Méret: kicsi, kb. 250 oldal

Az oldalad lehet kisebb vagy nagyobb, mint ez, és kínálj jelentısen különbözı tartalmakat,
de a témák optimalizálását a késıbbiekben tárgyaljuk, hogy hogyan alkalmazd minden
mérető és típusú oldalad.

Reméljük, hogy az ismertetınk friss ötleteket nyújt, ahhoz, hogy hogyan javítsd a
weboldalad, valamint sok szeretettel várjuk kérdéseidet, visszajelzéseidet és siker
történeteidet a Google Webmester Segítı Fórumon (Google Webmaster Help Forum).


Készíts egyedülálló pontos címeket
A cím tag mondja el, mind a felhasználók, mind a keresırobotok számára, hogy mi a témája
az adott oldalnak. A <title> tag-et a HTML dokumentum <head> tag-jében helyezd el. Ideális
esetben, minden oldalnak csinálj egy egyedülálló címet.




       A baseball kártya oldalunk kezdılapjának címe, az, amely listázza az üzleti nevet és
       három fı fókusz területet.



Ha a dokumentumod megjelenik egy keresıtalálati oldalon, a cím tag tartalma mindig meg
fog jelenni a találatok elsı oldalán (Ha a Google keresıtalálatainak különbözı részivel
kapcsolatban bizalmatlan vagy, akkor ezt leellenırizheted a Google mérnökének, Matt Cutts-
nak a „keresıtalálatok anatómiája” elnevezéső videója segítségével, ez egy segítıkész
diagramja a Google keresı találati oldalainak.). A szavak félkövér betővel vannak szedve a
címben, ha megjelennek a felhasználók keresési lekérdezésében. Ez segíthet a
felhasználóknak felismerni, hogy az oldal releváns-e az İ keresésükkel.




                                                                                         3
A kezdıoldalad címe listázza a weboldal/üzleti nevedet, és tartalmazhat más fontos
információ részeket is, mint a fizikai elhelyezkedése az üzletnek és talán egy keveset a fı
fókuszokból vagy ajánlásokból.




     Egy felhasználó lekérdezése (baseball kártya)




     A kezdılapunk, mint egy keresıtalálat tőnik fel, egy címmel, ami az elsı sorban
     listázódik (jegyezd meg, hogy a lekérdezési feltételek a felhasználói keresésekben
     félkövér betőkkel fognak megjelenni)




     Ha a látogató rákattint a találatra és ellátogat az oldalra, az oldal címe a böngészı
     legtetején fog megjelenni.

A site-od aloldalainak címei pontosan leírják az adott oldal fókuszát és még tartalmazhatják
az oldal – vagy üzleti nevedet is.




     Egy felhasználó lekérdezése (legritkább baseball kártyák)




                                                                                          4
Egy releváns aloldal (az oldal tartalmához ez egy egyedülálló cím) a mi oldalunkon
       találatként jelenik meg.


Jó gyakorlatok oldal cím tag-ekhez
   •    Pontosan írd le az oldalad tartalmát – válassz egy címet, ami az oldalad
        tartalmának témáját eredményesen kommunikálja

Elkerülendı:
          • Egy olyan cím választása, amely nincs kapcsolatban az oldalad tartalmával
          • Nehéz vagy homályos címek használata, mint „Untitled” vagy „New Page 1”

   •    Csinálj egyedülálló cím tag-eket minden oldaladnak – Ideális esetben, minden
        oldaladnak kell, hogy legyen egy egyedülálló cím tag-je, amely segít a Google-nek
        felismerni, hogy miben tér el egy oldal egy másiktól a honlapodon.

Elkerülendı:
          • Az egész oldaladon keresztül egyetlen cím tag-et használni vagy oldalak
             nagyobb csoportját

   •    Használj tömör, de leíró címeket – a címek legyenek egyaránt rövidek és
        informatívak, ha túl hosszú a cím, a Google csak egy részletét fogja mutatni keresési
        találatban.

Elkerülendı:
          • Extrém hosszú címek használata, mert a felhasználók számára ez nem
             segítség
          • Szükségtelen kulcsszavakkal megtömni a cím tag-eket




Használj meta tag leírást Description
Egy oldal leíró meta tag-je összesítést ad a Google-nek és más keresıknek, arról, hogy mirıl
is szól az oldalad. Amíg az oldal címe kevés szóból vagy mondatból áll, addig az oldal leíró
meta tag is csak egy vagy két mondat, vagy egy rövid paragrafus lesz. A Google Webmester
Eszközök (Google Webmaster Tools) könnyen kezelhetı analízis szekciót nyújtanak, amely
elmondja akármelyik meta tag leírásról, hogy túl rövid, vagy túl hosszú, vagy sokszor
megkettızött (szintén ugyanezt az információt mutatják a <title> tag-ek). Mint a <title> tag, a
leíró meta tag is a HTML dokumentumban a <head> tag-ben van elhelyezve.




                                                                                             5
A leíró meta tag kezdete a mi honlapunkhoz, amely egy tömör áttekintést ad az
     oldalajánlásokról.


A leíró meta tag-ek fontosak, mert a Google úgy használhatja ıket, mint kódrészleteket az
oldalhoz. Jegyezd meg, hogy mi azt mondjuk „lehet”, mert a Google az oldalad látható
releváns részét fogja használni, ha jó munkát végeztél, azzal kapcsolatban, hogy ezek a
felhasználói lekérdezésekkel összeillenek-e. Alternatívaként, a Google használhatja az
oldalleírásod a Nyitott könyvtár Projekt-ben (Open Directory Project/ODP), feltéve, ha az
oldalad ott listázva van (tanuld meg, hogyan lehet megakadályozni a keresırobotokat a
megjelenített ODP adatok alapján). Adj hozzá minden oldaladhoz egy leíró meta tag-et, arra
az esetre, ha a Google nem tudja megtalálni a szöveg jó kiválasztást a kódrészletben. A
Webmester Központi Blog-nak (Webmaster Central Blog) van egy informatív bejegyzése a
javuló kódrészletekrıl jobb leíró meta tag-el.

A kódrészletek az oldal címe alatt jelennek meg, de az oldal URL-je felett, a
keresıtalálatokban.




     Egy felhasználó lekérdezése (baseball kártyák)




     A kezdılapunk, mint egy találat fog megjelenni, a leíró meta tag részeként, amit
     kódrészletként használtak


A szavak a kódrészletben dılt betővel fognak megjelenni a felhasználói lekérdezésekben. Ez
támpontokat ad a felhasználóknak arról, hogy a tartalom összeillik-e azzal az oldalon, amit
İk keresnek. Lent láthatsz egy másik példát, ebben mutatunk egy aloldalt tartalmazó cikket,
azon belül is egy kódrészletet egy leíró meta tag-bıl (amelynek ideális esetben van egy
egyedülálló leíró meta tag-je).




                                                                                         6
Egy felhasználói lekérdezés (legritkább baseball kártyák)




       Aloldalaink közül az egyik, amit egyedülálló leíró meta tag-jével használták,amit egy
       kódrészletként használtak, megjelenik, mint egy találat.


   Jó gyakorlatok leíró meta tag-ekhez

   •    Pontos összesítése az oldal tartalmának – írj olyan leírást, amely egyaránt
        informálhatja és érdekelheti a felhasználót, ha meglátják a leíró meta tag-ed, mint egy
        kódrészletet a keresıtalálatban.

Elkerülendı:
       • Olyan leíró meta tag írása, amely nem áll kapcsolatban az oldal tartalmával
       • Olyan generikus leírások használata, mint „This is a webpage” vagy „Page about
          baseball cards” („Ez egy weboldal”; „Egy oldal a baseball kártyákról”)
       • Kizárólag kulcsszavakkal megtömni a leírást
       • Kimásolása és beillesztése egy dokumentum teljes tartalmának egy leíró meta
          tag-be

   •    Használj egyedülálló leírásokat minden oldaladhoz – minden oldalhoz kell egy
        eltérı meta tag, hogy segítse egyaránt a felhasználókat és a Google-t is, különösen a
        keresésekben, ahol a felhasználók felhozhatnak több oldalt is a domain-odba (pl.:
        kereséseket használó oldal: operátor). Ha az oldalad ezer vagy akár milliónyi
        oldalnyi, akkor a kézzel készült meta tag nem valószínő, hogy megvalósítható lesz.
        Ebben az esetben, automatikusan tudsz leíró meta tag alapot generálni minden
        egyes oldalad tartalmához.

Elkerülendı:
       • Egyedülálló leíró meta tag használata, az egész weboldal összes oldalain vagy
          legalábbis az oldalak egy nagyobb csoportján




                                                                                             7
Tökéletesítsd az URL-ed struktúráját
Csinálj a dokumentumaidhoz leíró kategóriákat és fájl neveket a weboldaladon, amely nem
csak abban segít, hogy az oldalad jobban szervezett legyen, hanem abban is, hogy a
keresırobotok által, a dokumentumod jobban feltérképezhetı legyen. Valamint ez könnyebb
és barátságosabb URL-eket hozhat létre, azokért, akik összeköttetést szeretnének a
tartalmaddal.




     A basebball kártya oldlaunkon elhelyezett oldal URL címe, kemény fejtörést okozhat a
     felhasználónak.


Az ilyen URL-ek megtévesztıeknek és barátságtalanoknak tőnhetnek. A felhasználónak
kemény munkájába kerülne ezt a címet fejbıl felidézni és összekapcsolni a tartalommal. A
felhasználók még azt is hihetik, hogy az URL-bıl bizonyos részek feleslegesek, amikor az
sok felismerhetetlen paramétert mutat. Lehet, hogy levesznek majd belıle egy részt és ezzel
meg is törik a kapcsolatot.

Néhány felhasználó az oldal URL-jén keresztül kapcsolódhat az oldaladhoz, mint egy anchor
szöveggel (linkre rakott szöveg). Ha az URL-ed releváns szavakat tartalmaz, akkor a
felhasználóknak és a keresırobotoknak több információval szolgálhat az oldalról, mint
egy ID vagy egy furcsa nevő paraméter.




     A fent kihangsúlyozott szavak informálhatják a felhasználót vagy a keresırobotokat arról, hogy
     mi is a cél oldal, mielıtt a továbbiakra linkelsz.


Végül, emlékezz arra, hogy a dokumentum URL-je, úgy jelenik meg, mint a keresıtalálat egy része a
Google-ben, a dokumentum címe és kódrészlete alatt. Mint a cím és a kódrészlet, az URL-ben levı
szavak is dılt betővel fognak megjelenni a felhasználói lekérdezésben.




     Egy felhasználói lekérdezés (baseball kártyák)




                                                                                                 8
A kezdılapunk találatként jelenik meg, az URL által listázott címmel és kódrészlettel.

Alul, egy másik példa mutat egy URL-t az oldal domain-unkhoz, amely tartalmaz egy cikket a
legritkább baseball kártyákról. A szavak az URL-ben megjelenhetnek a keresı
felhasználóknak,úgy hogy többek, mint egy ID szám:
„www. Brandonsbaseballcards.com/article/102125/”.




       Egy felhasználói lekérdezés (legritkább baseball kártyák)




       Egy aloldal, egy URL-el, amely visszatükrözi a tartalom típusát, amit ezen, találtak,
       találatként jelenik meg.

A Google jó az URL struktúrák minden típusának feltérképezésében, még akkor is, ha azok
elég összetettek, szánj rá idıt, hogy az általad készített URL egyben egyszerő és lehetséges
segítség legyen mind a felhasználók, mind a keresırobotok számára. Néhány webmester
megpróbálja elérni ezt, azzal, hogy átírja a dinamikus URL-it egy statikusba; amíg a Google
elégedett ezzel, szeretnénk szemrevételezni, hogy ez egy elırehaladott eljárás, de ha
helytelenül van készen, akkor okozhat feltérképezési kérdéseket az oldaladdal kapcsolatban.
Tanulj még többet a jó URL struktúrákról, mi ajánljuk a Webmester Help Center oldalt a
„készíts Google-barát URL-eket”-en.


Jó gyakorlatok URL struktúrákhoz
   •    Használj szavakat az URL-ekben – a szavakkal ellátott URL-ek fontosak az oldalad
        tartamának és struktúrájának szempontjából, hogy barátságos lehessen a látogatók
        számára, amikor navigálnak az oldaladon. A látogatók ezekre jobban emlékeznek, és
        nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy kapcsolódjanak hozzájuk.

Elkerülendı:
       • Hosszú URL-ek használata, szükségtelen paraméterekkel és ID értekezletekkel
       • Generikus oldalnevek kiválasztása, mint a „page 1. html”
       • Eltúlzott mennyiségő kulcsszavak használata, mint a „baseball-cards-3x.html”



                                                                                                9
•   Csinálj egyszerő címjegyzék struktúrát – használj olyan címjegyzékstruktúrát,
        amely jól megszervezi a tartalmad és megkönnyíti a látogatók számára, hogy tudják,
        éppen hol vannak az oldaladon belül. Próbáld meg arra, használni a címjegyzék
        struktúrát, ami jelzi, hogy a tartalom mely típusát találta meg az URL-ben.


Elkerülendı:
       • Mélyen fészkelı alkönyvtárak használata, mint
            ".../dir1/dir2/dir3/dir4/dir5/dir6/page.html"
        •   Olyan címjegyzék név használata, amely nem fontos a tartalom szempontjából


    •   Add az URL egyik verzióját, ahhoz, hogy meg lehessen találni egy dokumentumot-
        annak elkerülésére, hogy a felhasználók egy URL változatból egy másik változatba linkeljenek
        (ez meg tudja törni a tartalom hírnevét az URL-ek között), tarts össze használattal és utalással
        egy URL-t a struktúrában és belsı linkeléssel az oldaladon. Ha azt találod, hogy az emberek
        hozzáférnek ugyanahhoz a tartalomhoz több URL-en keresztül, akkor állíts fel egy 301
        átirányítást nem preferált URL-ekbıl, a domináns URL-be, ez a lehetı legjobb megoldás erre
        vonatkozóan.

Elkerülendı:
        • Aldomainokból és gyökér könyvtárakból oldalak használata, ugyanannak a tartalomnak a
           megközelítésére
        • A „www”- és a „nem-www”-t keverni az URL változatokból a belsı linkstruktúrádban
        • Páratlan számú nagybetős URL-ek használata (sok felhasználó kisbetős URL-eket vár el
           és jobban is emlékeznek rájuk)




Csináld könnyen navigálhatóra az oldalad
A navigáció az oldalon, fontos szerepet játszik abban, hogy a látogatók gyorsan meg tudják találni azt
a tartalmat, amelyet szeretnének. Segít abban is, hogy a keresırobotok megértsék, hogy a webmester
számára melyik a fontos tartalom. Bár, a Google keresık biztosítanak egy oldal szintet, a Google
szereti azt is, ha van értelme annak, hogy milyen szerepet játszik az oldal nagyobb képén.

Minden oldalnak van egy kezdı – vagy egy gyökér oldala, amely általában a legfrekventáltabb oldal a
honlapodon, sok látogató számára navigáció kiindulópontja is. Kivéve, ha az oldaladnak csak egy
maroknyi aloldala van, mert akkor el kéne, gondolkozz, azon, hogy a látogatók hogyan fognak eljutni
az általános oldalakról (a gyökér oldalad) arra az oldalra, amely a legtöbb jellemzı tartalmat
tartalmazza.
Van elég oldalad egy tématerület körül, hogy legyen értelme oldalleírást készíteni ezekhez a
kapcsolódó oldalakhoz (pl.: gyökér oldal -> kapcsolódó téma lista -> jellemzı téma)? Van 100
különbözı terméked, amelyeket be kell sorolnod több kategória, vagy alkategória alá?




                                                                                                     10
A könyvtár struktúrája a mi kis baseball kártyás weboldalunknak.




Az oldaltérkép (sitemap) egy egyszerő oldal a honlapodon belül, amely megmutatja a weboldalad
struktúráját és általában felállítja az oldalak hierarchikus listáját a honlapodon.
A látogatók, akkor keresik fel ezt az oldalt, amikor nem találnak meg bizonyos oldalakat a honlapodon.
Amíg a keresırobotok szintén látogatják az oldalad, ez jó lefedettséget biztosít azoknak, de ez fıleg
az emberi látogatókra vonatkozik.

Egy XML (nagybetővel) oldaltérkép fájl, amelyet el tudsz küldeni a Google Webmester Eszközökön
(Google Webmaster Tools) keresztül, könnyebbé teszi a Google számára, hogy felfedezhesse az
oldalakat a honlapodon. Az oldaltérkép használatának egy módja (bár nem garantált) elmondani a
Google-nek, hogy mégis melyik URL verziót preferálod kanonikus egyként,
(pl.: http://brandonsbaseballcards.com/ or http://www.brandonsbaseballcards.com/; többet megtalálsz
errıl a „mi a preferált domain” név alatt”).
A Google segít készíteni egy nyílt forrású oldaltérkép generátor scriptet (Sitemap Generator Script),
hogy segítsen egy oldaltérkép fájlt készíteni az oldaladhoz. Tanulj meg többet az oldaltérképekrıl, a
Webmester Help Center hasznos útmutatót nyújt az oldaltérkép fájlokhoz.


Jó gyakorlatok honlap navigációhoz
    •   Készíts egy természetesen áramló hierarchiát – legyen ez egy olyan egyszerő lehetıség a
        felhasználók számára, hogy el tudjanak menni az általános tartalomtól a specifikus
        tartalmakig, úgy ahogyan akarnak az oldalon. Adj hozzá navigációs oldalakat, akkor, ha van
        értelme és mőködtetni tudod a belsı struktúrádban.

Elkerülendı:
        • Komplex webek navigációs linkjeinek elkészítése, pl.: minden oldal a honlapodon
           kapcsolódjon minden oldalhoz
        • Túlmenni szeleteléssel és kockázással a tartalmadon (20 kattintás kell, ahhoz hogy elérj
           egy mélyebb tartalmat)

    •   Használj többnyire szöveges navigációt – kontrolláld a szöveg navigációt oldalról – oldalra
        a honlapodon, leginkább szöveg linkeken keresztül, segítenek a keresırobotoknak, abban,
        hogy könnyebben megértsék az oldalad. Sok felhasználó inkább ezt szereti, mint más
        eljárásokat, különösen más eszközökön, amelyek nem biztos, hogy tudják kezelni a Flash-t
        vagy a JavaScript-et.



                                                                                                   11
Elkerülendı:
        • Használata teljes mértékben navigációs alapú legördülı menüknek, képeknek vagy
           animációknak (sok, de nem mindegyik keresırobot tudja felfedezni linkként az oldalon, de
           ha a felhasználó meg tud keresni minden oldalt a normál szöveg linkjein keresztül, akkor
           ez helyettesíteni fogja az oldalad elérhetıségét; többet találsz a „a Google hogyan
           foglalkozik a nem-szöveges fájlokkal”-on.).


   •   Használj „webmorzsa” (breadcrumb) navigációt – a webmorzsa belsı linkek sora legfelül
       van, vagy gombok az oldalon, ez megengedi a látogatóknak, hogy gyorsan vissza tudjanak
       navigálni az elızı szekcióba vagy a gyökér oldalra. Sok webmorzsának van a legáltalánosabb
       oldala (mindig a gyökér oldal) elsıként, a legbaloldaliabb link és a legtöbb speciális szekciót
       listázza jobbra kint.




           A webmorzsa linkek megjelennek egy mélyebb cikk oldalon az honlapunkon.



   •   Rakj egy HTML oldaltérkép oldalt a honlapodba, és használj XML oldaltérkép fájlt – egy
       egyszerő oldaltérkép oldal minden oldal linkjével, vagy legalábbis a legfontosabbakéval, ha
       van neked 100 vagy 1000) hasznosak lehetnek a honlapodon. Készíts egy XML oldaltérkép
       fájlt az oldaladnak, hogy segítséget biztosítson a keresırobotoknak, ahhoz, hogy fel tudják
       fedezni az oldalakat a honlapodon


Elkerülendı:
        • Bérbe adni a HTML oldaltérkép oldaladat idı elıtt törött linkekkel
        • Készíts egy HTML oldaltérképet, hogy egyszerően fel tudja sorolni az oldalakat, anélkül,
           hogy szerveznéd ıket, pl.: tárgy szerint.



   •   Vedd fontolóra, hogy mi történhet akkor, ha egy felhasználó eltünteti az URL-ed egy
       részét – lehet, hogy néhány felhasználó szokatlan módon navigál az oldaladon, de te ezt meg
       tudod elızni. Például, ahelyett, hogy webmorzsa linkeket használsz az oldaladon, lehetséges,
       hogy egy felhasználó levesz az URL-edbıl egy részt, annak reményében, hogy így biztosan
       találhat      több         általános    oldalt.      Lehet,       hogy        ellátogat      a
       http://www.brandonsbaseballcards.com/news/2008/upcoming-baseball-card-shows.htm
       oldalra, de aztán belép a http://www.brandonsbaseballcards.com/news/2008/ a böngészı
       címébe, annak reményében, hogy ez majd megmutat minden új hírt 2008-ból. A te oldalad a
       szerint készült, hogy megmutassa ebben az esetben a tartalmat a felhasználónak vagy kiadja
       azt, hogy 404-es hiba („page not found” error / „az oldal nem található” hiba)? Mi a helyzet a
       könyvtár szintrıl a http://www.brandonsbaseballcards.com/news/-re ugrással?

   •   Legyen egy hasznos 404-es oldalad – néha a felhasználók olyan oldalakról jönnek, amelyek
       nem léteznek a honlapodon, vagy akár egy törött linket követve beüt egy rossz URL-t. Legyen
       egy egyedi 404 oldalad, hogy kedvesen vissza tud terelni a felhasználókat a mőködı
       oldaladra a honlapodon, hogy nagyban javíthasd a felhasználók tapasztalatait. Minden
       bizonnyal a 404 oldaladnak van egy linkje, amellyel vissza lehet menni a gyökér oldalra és
       képes népszerő linkeket vagy fontos tartalmakat nyújtani az oldaladon. A Google nyújt egy
       404 céleszközt, amit be tudsz ágyazni a 404 oldaladba, ezzel automatikusan benépesítve azt
       sok hasznos funkcióval. Akár használhatod, a Google Webmester Eszközöket is, arra, hogy
       megtaláld azt az URL forrást, amely a „nem található” hibát okozza.


                                                                                                   12
Elkerülendı:
        • Megengedni a 404 oldaladnak, hogy indexeltté válhasson a keresırobotokban
           (bizonyosodj meg arról, hogy a webszervered beállított egy 404 HTTP státusz kódot,
           amikor nem megfelelı oldalakat kérnek le)
        • Csak egy homályos üzenet nyújtása, mint „Not found” („nem található”), „404”, vagy, hogy
           egyáltalán nincs 404 oldal
        • Olyan dizájn használata a 404 oldaladhoz, amely nem összeegyeztethetı a honlapod
           többi részével



Ajánlj minıségi tartalmat és szolgáltatásokat
Készíts impozáns és hasznos tartalmat, amely valószínőleg befolyásolni fogja a weboldalad, inkább,
mint a tényezık közül bármelyik is, amelyek itt megvitatásra kerültek. A felhasználók felismerik a jó
tartalmat, amikor meglátják, és szívesen irányítanak majd ide másokat is. Ez lehetséges blog
bejegyzéseken, közösségi oldalak szolgáltatásain, e-mail-en, fórumokon és más módokon keresztül.
A szervezés vagy a szájról-szájra terjesztés is segít építeni az oldalad hírnevét, egyaránt a
felhasználókkal és a Google-el is és ezt ritkán érheted el minıségi tartalom nélkül.




        Egy blogger megtalálja a tartalmad egy darabkáját, mint ezt, és azután referál errıl a blog
        bejegyzésében.

Amíg az a tartalom, amelyet létrehozol elképzelhetı valamennyi témában, erre itt ajánlunk pár kiváló
gyakorlatot:


Jó gyakorlatok tartalomhoz
    •    Írj könnyen olvasható szöveget – a felhasználók élvezik az olyan tartalmat, amely jól írott és
         könnyen követhetı

Elkerülendı:
        •    Dılt betővel való írás, sok helyesírási és nyelvtani hibával
        •    Szöveg beágyazása képekbe szöveges tartalomként (a felhasználók lehet, hogy
           szeretnék ezt kimásolni és beilleszteni, de hiába, hiszen a Google ezt nem tudja leolvasni)

    •    Maradj szervezett a témák körül – ez mindig elınyös a tartalmad szervezése
         szempontjából, ugyanis a látogatóknak jó érzékük van ahhoz, hogy egy tartalom téma hol
         kezdıdik és egy másik hol végzıdik. Törd szét a tartalmad nagy darabokra vagy oszd fel ıket,
         hogy segítsen a felhasználóknak megtalálni gyorsabban azt a tartalmat, amelyet szeretnének.

Elkerülendı:
           • nagyobb mennyiségő témák lerakása különbözı témákban az oldalra, bekezdés,
           alcím vagy layout szeparáció nélkül




                                                                                                    13
• Használj releváns nyelvet – gondolkozz el a szavakon, amelyekkel a felhasználók
   megkereshetik a tartalmad egy darabját. Azok a felhasználók, akik többet tudnak egy adott
   témáról, használhatnak különbözı kulcsszavakat a keresési lekérdezéseikhez, ellentétben azzal,
   aki még új a témában. Például, egy régi baseballrajongó rákeres az [nlcs] –re, amely egy
   mozaikszó, a National Lague Championship Series-re (Nemzetközi Bajnokok ligája sorozat),
   addig egy újabb rajongó sokkal általánosabb lekérdezést használ, mint a [baseball playoffs]
   (baseball rájátszás). Fel kell készülni és számolni kell ezekkel a keresési viselkedésekkel, amikor
   írod a tartalmad (használd a kulcsszó kifejezések egy jó keverékét) ezekkel tudsz pozitív
   eredményeket termelni. A Google AdWords egy könnyen kezelhetı kulcsszó eszközt nyújt, amely
   segít neked felfedezni újabb kulcsszó variációkat, valamint hozzávetılegesen meglátni a keresési
   erejét a kulcsszavaknak. A Google Webmester Eszköz biztosítja a számodra, hogy az oldalad a
   keresési lekérdezések elején jelenjen meg, ami alapján a legtöbb felhasználó el fog jutni az
   oldaladra.

   • Készíts friss, egyedülálló tartalmat – az új tartalom nem csak a meglévı látogató bázist
   tartja meg, akik visszajárnak, hanem új látogatókat is hoz.

Elkerülendı:
           • Újrafeldolgozása (akár másolása) meglévı tartalmaknak, amely csak kis értéket hoz a
           felhasználóknak
           • Duplázott vagy közel duplázott verzióját használni a tartalmadnak az oldaladon
           keresztül


   • Ajánlj exkluzív tartalmat vagy szolgáltatást – fontold meg, hogy új, hasznos szolgáltatást
   készítesz, amit nem ajánl más oldal. Szintén leírhatod egy eredeti kutatás darabját, egy izgalmas
   hírt, hogy befolyásolod az egyedülálló felhasználó bázisod. Más oldalak hiányolhatják a
   szakértelmet és az erıforrást abból, amit ezekkel csinálsz.

   • Elsıdlegesen a felhasználóidnak készíts tartalmat, ne a keresırobotoknak – Dizájnold az
   oldalad a szerint, hogy mi a látogatók szüksége, ameddig biztos nem vagy abban, hogy az oldalad
   könnyen hozzáférhetı a keresırobotok számára, hogy mindig pozitív eredményeket termelhess.

Elkerülendı:
           • Beilleszteni, számszerő, szükségtelen keresırobotokra irányuló kulcsszavakat, mert
           idegesítıek és nonszenszek a felhasználók számára.
           • Olyan szöveg blokkok használata, mint „a gyakori helyesírási hibák elérték ezt az
           oldalt” és ez nagyon kis értéket ad a felhasználóknak
           • Félrevezetıen elbújtatni szöveget a felhasználók elıl, mert az úgyis megjelenik a
           keresırobotokban


Írj jobb link szöveget
A link szöveg egy kattintható szöveg, amelyet a felhasználók linkeredményként fognak látni és az, a
link szöveg tag-ben fog elhelyezkedni <a href="..."></a>.




           Ez a linkre rakott szöveg pontosan leírja a tartalmát




                                                                                                   14
Jó gyakorlatok link szöveghez

   •   Válassz leíró szöveget – annak a linkszövegnek, amelyet kapcsolatokhoz használsz,
       gondoskodnia kellene legalább egy alapvetı elképzelésrıl, azzal kapcsolatban, hogy mi az,
       az oldal, amelyhez kapcsolódsz.

Elkerülendı:
        • generikus linkszöveg írása, mint a „page” („oldal”), „article” („cikk”) vagy „click here”
             („kattints ide”)
        • használata olyan szövegnek, amelynek nincsen témája vagy nincsen összefüggésben az
             oldal tartalmával, amelyhez kapcsolódik
        • URL használata link szövegként a legtöbb esetben (bár, bizonyára jogosa használatuk,
             mint például promotálni vagy referálni egy weboldal címet)

   •   Írj tömör szöveget – célozz meg rövid, de leíró szöveget – ezek általában kevés szóból vagy
       rövid mondatokból álljanak

Elkerülendı:
        • hosszú link szöveg írása, mint például egy hosszabb mondat vagy egy rövid bekezdés
             egy szöveghez


    • Formáld a linkeket, a szerint, hogy könnyen megtalálhatók legyenek – csináld könnyen
    kezelhetıre a felhasználók számára, hogy különbséget tudjanak tenni a hagyományos szöveg és
    a link szöveg között a linkeken, kevésbé lesz ugyanis hasznos a tartalmad, ha felhasználók
    elveszítik a linkeket vagy véletlenül kattintanak csak rá.

Elkerülendı:
               • a CSS vagy a linkszöveg stilizálása, amely a linkeket hagyományos szöveggé tehetik




    • Gondolkodj el a link szövegrıl, mint belsı linkrıl – általában elgondolkozhatsz a külsı
    oldalak rámutatásának linkelési feltételeirıl, de fordíts nagyobb figyelmet a link szöveg belsı
    linkként való használatára, amely segítheti a felhasználókat és a Google-t is a könnyebb
    navigálásban a honlapodon.

Elkerülendı:
        • rendkívül kulcsszavakkal megtöltött, ill. hosszadalmas link szövegek használata, csak a
             keresırobotok számára
        • olyan szükségtelen linkek készítése, amelyek nem segítik a felhasználók navigációját a
             honlapodon




                                                                                                      15
Használd a cím tag-eket megfelelıen
A cím tag-ek (nem összekeverendı a <head> HTML tag-el vagy a HTTP címekkel), hasznosak abban,
hogy bemutassák egy honlap struktúráját a felhasználók számára. 6 méretét különböztethetjük meg a
cím tag-eknek, a <h1>-gyel kezdıdnek, amelyek a legfontosabbak és a <h6>-tal végzıdnek, amelyek
a legkevésbé fontosak.




        Egy oldalon, amely tartalmaz egy új hírt, beletehetjük a nevét a honlapunk <h1> tag-be és a
        történet témáját pedig a <h2> tag-be.


Mivel a cím tag-et jellemzıen szöveg tartalmazza, ezért nagyobbak, mint a normál szöveg az oldalon,
ez egy vizuális jel ahhoz, hogy a felhasználók tudják, ez a szöveg fontos és segít megérteni pár dolgot
a tartalom típusával kapcsolatban a címszöveg alatt. Több cím méretet annak érdekében készítenek,
hogy a tartalmadnak lehessen egy hierarchikus struktúrája, és ez könnyebb navigálást tesz lehetıvé a
felhasználók számára a dokumentumokon keresztül.



Jó gyakorlatok cím tag-ekhez

    •    Képzeld el, hogy egy vázlatot írsz – hasonlóan, ahhoz, mint ha vázlatot készítenél egy nagy
         papírra, tégy néhány gondolatot arra vonatkozóan, hogy melyek lesznek a fı pontok és az al-
         pontok az oldal tartalmában és döntsd, el hol fogod megfelelıen használni a cím tag-eket.

Elkerülendı:
    • Szöveg elhelyezése a cím tag-ekben, amely nem lenne hasznos az oldal struktúrájának
        meghatározásában
    • Cím tag használata ott, ahol más tag-ek, mint az <em> és a <strong> sokkal inkább
        megfelelıek lennének
    • Kiszámíthatatlan módon mozgatni cím tag-et egyik méretbıl a másikba

    •    Használj címeket takarékosan az oldaladon keresztül – ott használj cím tag-eket, ahol
         értelmük van. Túl sok cím tag elhelyezése az oldalon megnehezíti a felhasználóknak, hogy
         felderítsék a tartalmat és meghatározzák, hol végzıdhet egy téma és hol kezdıdhet egy
         másik.

Elkerülendı:
        • Eltúlzott használata a cím tag-eknek az oldalon mindenütt
        • Egy cím tag-be elhelyezni az oldal összes szövegét
        • Cím tag-eket csak formázásra, stilizálásra használni és nem pedig struktúrát bemutatni
           velük




                                                                                                      16
Optimalizáld a képhasználatod


A képek az oldalad egyszerő komponensének tőnhetnek, de optimalizálni tudod a használatukat.
Minden képnek van egy elkülönült fájl neve, „alt” jellegzetessége, amelyek mindegyikét ki tudod
használni.




     Az itt látható alt szövegünk egy tömör, de pontos leírása a képnek.



Miért használd ezt az jellegzetességet? Ha a felhasználó az oldalad nézi a böngészın keresztül,
amely nem támogat képeket, vagy alternatív technológiákat használ, mint például egy képernyı
olvasó, a tartalmak az „alt” attribútummal információt tudnak nyújtani a képekrıl.




     A képünk nem jelenik meg a felhasználónak pár okból kifolyólag, de az „alt” szöveg legalább
     igen.




A másik ok az, az, ha egy képet linkként használsz, az „alt” szöveg arra a képre hasonlóan kezelendı
lesz, mint a link szöveg, egy szöveg linkbıl. Mindamellett, nem ajánljuk túl sok kép használatát a
linkekhez, az oldalad navigációjában, amikor a szöveg linkek ugyanazt a célt szolgálhatják. Végül, a
képeid fájl neveinek és „alt” szövegeinek optimalizálásával könnyebbé teheted a képkeresési
projekteket, mint a Google Image Search (Google Képkeresı), amely segít a képek jobb
értelmezésében.




                                                                                                 17
Jó gyakorlatok képekhez

    •   Használj rövid, de leíró fájl neveket és alt szövegeket – mint sok más részén az
        oldaladnak, itt is célzott az optimalizálás, a fájl nevek és alt szövegek (ASCII nyelvekhez)
        akkor a legjobbak, ha rövidek, de leíróak.

Elkerülendı:
        • Generikus fájl nevek használata, mint „image.1.jpg”, „pic.gif”, „1.jpg”, amikor lehetséges
           (számos oldal 1000 képpel automatikusan megvizsgálhatja a képek elnevezéseit)
        • Extrém hosszú fájl nevek írása
        • Alt szöveg megtöltése kulcsszavakkal, vagy teljes mondatok másolása és beillesztése



    •   Lásd le a képeket alt szöveggel, amikor linkként használod ıket – ha elhatározod, hogy
        egy képet linkként fogsz használni, tömd ki alt szöveggel, amely segít a Google-nek több
        mindent megérteni az oldalról, amelyhez kapcsolódsz. Képzeld el mintha link szöveget írnál
        egy szöveg linkhez.

Elkerülendı:
           •    Túlságosan hosszú alt szöveg írása, amely spammesnek tőnhet
           •    Csak kép linkek használata az oldal navigációdhoz


    •   Tárold a képeket a saját könyvtárukban – ahelyett, hogy a meglévı kép fájlokat
        kiterjesztenéd, számos könyvtárban és alkönyvtárban a domain-on keresztül. Fontold meg,
        hogy       általánosítod   a     képeid     egy     egyedülálló       könyvtárban   pl.:
        brandonsbaseballcards.com/images/. Ez egy leegyszerősített út a képeidhez.


    •   Használj közösen támogatott fájltípusokat – a legtöbb böngészı támogatja, a JPEG, GIF,
        PNG és BMP kép formátumokat. Az is egy jó ötlet, hogy a kiterjesztett fájl név megegyezzen a
        fájl típusokkal.




                                                                                                       18
Használj hatékony robot txt.-et

A „robot txt.” fájl mondja, el a keresırobotoknak hogyan tudnak hozzáférni valamint, hogyan tudják
feltérképezni az oldalad részeit.




           A robot txt. Fájlunk címe.




        Minden kompatibilis keresı bot (jelölve a helyettesítı * szimbólummal) nem tud hozzáférni és
        feltérképezni a tartalom alatt /images/ (képeket) vagy több URL-t, amelyeknek az útvonala
        /serch-el kezdıdik.


Lehet, nem szeretnéd, hogy bizonyos oldalak a honlapodon fel legyenek térképezve, mert azok nem
lennének hasznosak a felhasználók számára, ha megtalálhatók a keresırobotok keresıtalálataiban.
Ha meg akarod akadályozni a keresırobotokat abban, hogy feltérképezzék az oldalad, erre a Google
Webmester Eszközöknek van egy barátságos robot txt. fájl generátora, amely segítségedre lehet egy
ilyen fájl készítésében. Jegyezd meg, hogy ha a te oldalad használ aldomainokat és azt szeretnéd,
hogy bizonyos oldalak ne legyenek feltérképezve külön aldomainokon, akkor készítened kell egy,
különálló robot txt. fájlt arra az aldomainra. Javasoljuk a Webmaster Help Center útmutatót ahol több
információhoz juthatsz robot txt fájlok használatáról.

Van egy csomó más mód is annak megakadályozására, hogy megjelenjen a tartalom a
keresıtalálatokban, mint például egy „NOINDEX” hozzáadása a robot meta tag-edhez, használj
.htaccess-t jelszóként a könyvtáraid védelmére és használd a Google Webmester Eszközöket, ahhoz,
hogy eltávolíthasd a tartalmad, ha már fel lett térképezve. Matt Cutts a Google mérnöke, végig megy
minden URL blokkoló módszer óvásán, egy segítıkész videóban!




Jó gyakorlatok robot txt-ekhez

    •    Használj több biztonságos módszert érzékeny tartalmakhoz – nem kell kényelmesnek
         érezned a robot txt. használatát, érzékeny vagy bizalmas anyagok eltorlaszolására. Az egyik
         ok az, hogy a keresırobotok még mindig hivatkozni tudnak azokra az URL-ekre, amelyeket
         blokkolsz (csak az URL-t mutatják, nem címet vagy kódrészletet), ha megtörténhet, hogy URL
         hivatkozások legyen az Interneten valahol (mint utaló logaritmusok). Szintén megtörténhet az
         is, hogy nem kompatibilis vagy csaló keresırobotok, amelyek nem ismerik el a Robots
         Exclusion Standard-et (Robotok Kizárási Standard), ezáltal át tudják hágni a robot txt.
         instrukcióit. Végül, egy kíváncsi felhasználó meg tudja vizsgálni a könyvtárakat vagy az
         alkönyvtárakat a robot txt. fájlodban és láthatja azokat az URL tartalmakat, amelyeket nem
         szeretnéd, hogy láthassanak. Titkosítsd a tartalmad jelszóvédelemmel vagy,.htaccess-el,
         amelyek többféle védelmi alternatívát nyújtanak.




                                                                                                  19
Elkerülendı:
           • Engedélyezését keresı találatszerő oldalaknak, hogy fel legyenek térképezve (a
           felhasználók nem szeretnek elhagyni egy keresıtalálati oldalt és kikötni egy másik
           keresıtalálati oldalon, amely nem ad számukra jelentısebb értéket)
           • Engedélyezni nagyszámú auto-generált oldalaknak, hogy ugyanolyan vagy csak
           enyhén különbözı tartalommal legyenek feltérképezve.” Ennek a közel 100.000 kettıs
           oldalnak tényleg egy keresırobot indexen kell lennie?”
           • Engedélyezni az URL-eknek, hogy helyettesítı szolgáltatások eredményeképpen
           legyen feltérképezve



Légy tisztában a rel=”nofollow” linekekkel

Állítsd be „rel” attribútum értéket egy linkbıl a „nofollow” linkbe, amely el fogja mondani a Google-nek,
hogy bizonyos linkeknek a honlapodon, nem kell követniük vagy elhagyniuk az oldalad hírnevét más
kapcsolódó oldalak miatt. A „nofollow” link hozzáad egy rel=”nofollow”-t a linkre rakott szöveg tag-hez.




      Ha egy honlaphoz linkelsz, amelyben nem bízol meg és nem akarod továbbadni a honlapod
      hírnevét, akkor használd a „nofollow”-t.



Ez mikor volna hasznos?
Ha az oldalad rendelkezik bloggal és azon belül is nyilvános kommentekkel, a linkek ezeken a
kommenteken belül át tudják adni a hírneved oldalaknak, de nem lesz egyszerő ezt bizonyítanod. A
blog komment terek az oldalon kiemelkedıen érzékenyek a komment spam-ekre.
A nofollow felhasználók által adott linkek biztosítják, hogy ne add az oldalad keményen megszerzett
hírnevét egy spam-es honlapnak.
Sok blog szoftver automatikusan csomagolja a nofollow felhasználó megjegyzéseket, de ezek nem
feltétlenül kézzel szerkesztettek. Ez a tanács az oldalad más területeire is vonatkozhat, amely
lehetséges, hogy együtt jár felhasználók által generált tartalmakkal, mint például a vendégkönyvek,
fórumok, kiáltótáblák, utaló listázás… stb. Ha hajlandó leszel linkekhez adni egy kívülálló részt (pl.:
egy kommentáló megbízik az oldaladban) nincs szükség nofollow-t használni a linkekhez.

Mindazonáltal, kapcsolódva az oldalhoz, a Google megvizsgálja a spam-eseket, amelyek érinthetik a
saját honlapod hírnevét. A Webmaster Help Center több tippet tud adni a komment spam-ek
elkerülésére, mint CAPTCHA-k használata és a komment moderálás bekapcsolása.




                                                                                                      20
Egy komment spammer üzenetet hagyott az egyik új bejegyzésünkön, remélve, hogy kap az
      oldalunk hírnevébıl.



A nofollow egy másik használata, amikor tartalmat írsz és referálni szeretnél egy weboldalra, de nem
akarod továbbadni ennek a hírneved. Például, képzeld el, hogy egy blog bejegyzést írsz a komment
spammelés témában és ki akarod zárni azt a honlapot, amelyrıl már korábban is spammelt komment
érkezett a blogodra. Figyelmeztethetsz másokat is errıl az oldalról, mert így te tartalmazod a linket a
tartalmadban, mindamellett, te minden bizonnyal nem szeretnél adni a hírnevedbıl és a linkeidbıl
adni az oldalnak. Ez a legmegfelelıbb helyzet arra, hogy a nofollow-t alkalmazd.



Végül, ha te érdekelt vagy a nofollow-ban az oldal minden linkjét illetıen, akkor használhatod a
nofollow-t a robotok meta tag-jében is, amely az oldal HTML <head> tag-jén belül helyezkedik el. A
Webmaster Central Blog (Webmester Központi Blog) egy hasznos bejegyzést nyújt a robot meta tag
használatára. Ez a metódus úgy íródott, mint <metaname="robots" content="nofollow">.




      Ez az összes nofollow link egy oldalon.




                                                                                                    21
Támogasd a weboldalad a helyes útra

Amíg az oldaladról az összes linket fokozatosan nyered, mint ahogyan az emberek fokozatosan
fedezik fel a tartalmad a keresıkön keresztül vagy más módokon, és rá linkelnek, a Google megérti,
hogy meg szeretnéd engedni másoknak, hogy tudomást szerezzenek arról milyen kemény munkát
fektettél abba, amit beletettél a tartalmadba. Támogasd hatékonyan a tartalmad, hogy elısegítse a
felfedezést, azok által, akik érdekeltek ugyanebben a tárgyban. Ahogy a legtöbb ponttal, amelyet
lefedtek ezzel a dokumentummal, vidd el ezeket a szélsıségeket, amelyek ténylegesen árthatnak az
oldalad hírnevének.


Jó gyakorlatok a weboldalad támogatásához


   •   Blog, új tartalmakról vagy szolgáltatásokról – egy blog bejegyzés az oldaladon megengedi
       a látogató bázisodnak, hogy tudják hozzáadtál valami újat a blogodhoz, ez egy nagyszerő
       módja annak, hogy kitehess egy szót az új tartalomról vagy szolgáltatásról. Más webmesterek
       követik az oldalad vagy a csatolt RSS jól kiválogatott történeteket biztosít.

   •   Ne feledkezz meg az offline támogatásról – tégy erıfeszítéseket az offline támogatással
       kapcsolatban és meglátod, hogy elnyeri jutalmát céged vagy honlapod. Például, ha üzleti
       oldalad van, akkor bizonyosodj meg arról, hogy ezek az URL-ek listázódnak a cégkártyákon,
       levélcímeken, posztereken… stb. Ki tudsz küldeni megújuló hírleveleket a klienseknek e-mail-
       en keresztül, ezáltal tudni fognak az új tartalmakról a cég weboldalán.

   •   Tudj a közösségi oldalakról – az oldalak, a felhasználói interakciók és megosztások köré
       épülnek, könnyebbé téve releváns tartalmakkal tudjanak megfelelni az emberek érdeklıdési
       köreinek.


Elkerülendı:
        • Megpróbálni minden újat támogatni, minden kis részét a tartalmadnak, amelyet
           készítettél, nagy és érdekes tételekre törekvés
        • Olyan tervekbe való belevonása az oldaladnak, ahol a tartalmad mesterségesen
           támogatott, ezeknek a szolgáltatásoknak a tetején



   •   Add hozzá az üzleted a Google’s Local Business Center-hez (Google Helyi Üzleti
       Központja) – ha te lokális üzletben utazol, akkor add hozzá ezt az információt a Google’s
       Local Business Center-éhez, amely segíteni fog felkutatni s fogyasztókat a Google Maps-eken
       (Google Térképek) és a web keresıkön. A Webmaster Help Center több tippel is szolgál
       lokális üzleted támogatására vonatkozóan.

   •   Teremts kapcsolatot az oldaladdal kapcsolatban álló közösségekkel – lehetıségek
       vannak, ezek az oldalak számai, amelyek kiterjednek hasonló témákra, mint a tiéd.
       Kezdeményezz kommunikációt ezekkel az általában jótékony oldalakkal. A gyakran elıkerülı
       témák a szők piacodon vagy a közösség fel tud hozni további ötleteket a tartalomra
       vonatkozóan vagy képesek építeni egy jó közösségi forrást.

Elkerülendı:
        • Spam-elt link kéréseket összekapcsolni a honlapon elıforduló téma területekkel
        • megrendelt linkek más honlapról azzal a céllal, hogy PageRank-et szerezz, forgalom
           helyett




                                                                                                22
Használd ki az ingyenes webmester eszközöket

A nagyobb keresırobotok, beleértve a Google-t is, ingyenes eszközöket nyújtanak webmestereknek.
A Google Webmaster Tools segít legjobban a webmestereknek ellenırizni, hogy a Google hogyan lép
kölcsönhatásba a weboldalaikkal és ad hasznos információt a Google-bıl az oldalaknak. A
Webmaster Tools használata abban nem fog segíteni az oldaladnak, hogy kedvezıbb elbánásban
részesüljön, mindazonáltal, hogy segít az azonosítható kérdésekben, amelyek ha címzettek,
segíthetnek az oldaladnak a legjobbat teljesíteni a keresıtalálatokban.
A szolgáltatással, a webmester tud:

      •   nézd meg, hogy a Google bot-nak az oldalad mely részével vannak feltérképezési
          problémái
      •   Tölts fel egy XML SiteMap (oldaltérkép) fájlt
      •   Elemezz és generálj robot txt. fájlokat
      •   Távolítsd el azokat az URL-eket, amelyeket már feltérképezett a Google
      •   Határozd meg az elınyben részesített domain-t
      •   Azonosíts kérdéseket cím és meta tag-kel
      •   Értsd meg a top keresésekhez használt oldalt
      •   Tekintsd át, hogy hogyan látja meg a Google bot az oldalakat
      •   Távolítsd el a nem kívánatos honlap linkeket, amelyeket a Google a találatokban használhat
      •   Kapj jelentést minıségi, útmutatási hibákról és fájlokat a honlap felülvizsgálatából


A Yahoo! (Yahoo! Site Explorer – Yahoo! Honlap felfedezı) és a Microsoft (Live Search Webmaster
Tools – Élı keresı webmester eszközök) szintén ingyenes webmester eszközöket nyújtanak.


Tedd elınyössé a webanalytics (webelemzés) szolgáltatásokat


Mikor a feltérképezését, ill. az indexelését javítod az oldaladnak, használd a Google Webmaster
Tools-t vagy más szolgáltatásokat, mert valószínőleg kíváncsi vagy az érkezı forgalomra az
oldaladon. A web analytics programok, mint a Google Analytics értékes forrásként szolgálnak az
ezekbe való betekintéshez.

Használni tudod ezeket:
   • Nyerj bepillantást abba, hogy hogyan érik el a felhasználók az oldalad, valamint hogyan
       viselkednek azon
   • Fedezd fel a legnépszerőbb tartalmat az oldaladon
   • Az optimalizálás hatásának mérése, amelyet az oldaladra csináltál (pl.: Változtattál ezeken a
       címeken és leíró meta tag-eken, hogy javítsd a forgalmat a keresırobotokból?)

A fejlett felhasználóknak, az információ egy analytics csomagot nyújt, kombinálva adatokkal a szerver
logaritmus fájljaidból, tud még több át fogó információt nyújtani arról, hogy hogyan vannak a látogatók
interakcióban a dokumentumaiddal (mint pl.: kiegészítı kulcsszavak, amelyeket a keresık arra
használhatnak, hogy megtalálják az oldalad.).

Végül, a Google ajánl más eszközt is, amelyet Google Website Optimizer-nek (Google Weboldal
Optimalizáló) hívnak, amely megengedi, hogy fuss kísérleteket arra vonatkozóan, hogy mik oldalon
belüli változások és Google Webmaster Tools-ok (nézz meg egy videót a „Google Trifecta”
használatáról), ezekkel együtt ez egy erıteljes módja az oldalad javításának hozzákezdéséhez.




                                                                                                    23
Segítıkész erıforrások webmesterekhez

Webmester Eszközök bemutató
http://www.google.hu/webmasters/tour/tour1.html

Google Webmaster Help Forum (Google Webmester Segítı Fórum):
- Kérdésed vagy visszajelzésed van az útmutatónkkal kapcsolatban? Engedd meg, hogy tudjunk róla

Google Webmaster Central Blog (Google Webmester Központi Blog)
- gyakori bejegyzések Google-ösöktıl, hogy hogyan tökéletesítsd a weboldalad

Google Webmaster Help Center (Google Webmester Segítı Központ)
- webmesterekkel kapcsolatos kérdésekkel teli alapos dokumentációk

Google Webmaster Tools (Google Webmester Eszközök)
- optimalizálja, hogy hogyan van a Google interakcióban a weboldaladdal

Google Webmaster Guidelines (Googel Webmester Iránymutatások)
- dizájnnal és tartalommal kapcsolatos, valamint technikai, és minıségi iránymutatások a Google-tıl

Google Analytics (Google Analitika)
- Keresd meg a látógatóid forrásait, mit néznek, és a színvonalváltozásokat

Google Website Optimizer (Google Weboldal Optimalizáló)
- kísérletezz az oldalaidon, hogy lásd mi fog mőködni és mi nem




                                                                                                      24

Contenu connexe

En vedette

Facebook Adding Friends
Facebook Adding FriendsFacebook Adding Friends
Facebook Adding FriendsBrad Sage
 
NJCH 2009 PPT 02 Of 02
NJCH 2009 PPT 02 Of 02NJCH 2009 PPT 02 Of 02
NJCH 2009 PPT 02 Of 02guestf164ae
 
NJCH 2009 PPT 01 Of 02
NJCH 2009 PPT 01 Of 02NJCH 2009 PPT 01 Of 02
NJCH 2009 PPT 01 Of 02guestf164ae
 
Rapid Response Article Ftd December 2011
Rapid Response Article Ftd December 2011Rapid Response Article Ftd December 2011
Rapid Response Article Ftd December 2011Durward Casteel
 
Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009
Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009
Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009guestf164ae
 

En vedette (6)

Final
FinalFinal
Final
 
Facebook Adding Friends
Facebook Adding FriendsFacebook Adding Friends
Facebook Adding Friends
 
NJCH 2009 PPT 02 Of 02
NJCH 2009 PPT 02 Of 02NJCH 2009 PPT 02 Of 02
NJCH 2009 PPT 02 Of 02
 
NJCH 2009 PPT 01 Of 02
NJCH 2009 PPT 01 Of 02NJCH 2009 PPT 01 Of 02
NJCH 2009 PPT 01 Of 02
 
Rapid Response Article Ftd December 2011
Rapid Response Article Ftd December 2011Rapid Response Article Ftd December 2011
Rapid Response Article Ftd December 2011
 
Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009
Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009
Consumer Behavior - Information Behavior Group Project - 10 14 2009
 

Similaire à A Google KeresőOptimalizáLáSáNak Kezdő IsmertetőJe

Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.
Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.
Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.Mihály Tóth
 
Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008
Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008
Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008Jun Miyazaki
 
JoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. rész
JoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. részJoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. rész
JoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. részSoftinvent
 
Blog és magazin design
Blog és magazin designBlog és magazin design
Blog és magazin designGyörgy Bokros
 
Adwords tartalmi (display) halozat
Adwords tartalmi (display) halozatAdwords tartalmi (display) halozat
Adwords tartalmi (display) halozatKlikkmarketing
 
ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack
 ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack  ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack
ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack Softinvent
 
Inspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.hu
Inspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.huInspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.hu
Inspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.huRichárd Temesvári
 
Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...
Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...
Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...Ágnes W. Kovács
 
Google, a webáruházak barátja
Google, a webáruházak barátjaGoogle, a webáruházak barátja
Google, a webáruházak barátjaLászló Várkondi
 
Google cégem leírása - Webstra marketing
Google cégem leírása - Webstra marketingGoogle cégem leírása - Webstra marketing
Google cégem leírása - Webstra marketingWebstra Marketing
 
Az Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetes
Az Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetesAz Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetes
Az Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetesSoftinvent
 
SEO - Online információszolgáltatási marketing konferencia
SEO - Online információszolgáltatási marketing konferenciaSEO - Online információszolgáltatási marketing konferencia
SEO - Online információszolgáltatási marketing konferenciaKrisztián Száraz
 
SEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggal
SEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggalSEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggal
SEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggalSoftinvent
 
Blog létrehozása a wordpress rendszeren
Blog létrehozása a wordpress rendszerenBlog létrehozása a wordpress rendszeren
Blog létrehozása a wordpress rendszerenJelena Merkurjeva
 
A SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptx
A SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptxA SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptx
A SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptxKrisztián Száraz
 
Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?
Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?
Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?Tamás Andrási
 
Asztalos levente top_seo_trendek_2015
Asztalos levente top_seo_trendek_2015Asztalos levente top_seo_trendek_2015
Asztalos levente top_seo_trendek_2015Levente Asztalos
 

Similaire à A Google KeresőOptimalizáLáSáNak Kezdő IsmertetőJe (20)

Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.
Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.
Marketingtorta - Fókuszban a webáruházak 1.
 
SEO MAMASZ - Alap kurzus
SEO MAMASZ - Alap kurzusSEO MAMASZ - Alap kurzus
SEO MAMASZ - Alap kurzus
 
Joomladay
JoomladayJoomladay
Joomladay
 
Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008
Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008
Blogok és kereső optimalizálás - Internet Hungary 2008
 
JoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. rész
JoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. részJoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. rész
JoomlaDay Budapest - Joomla SEO és AdWords 2. rész
 
Blog és magazin design
Blog és magazin designBlog és magazin design
Blog és magazin design
 
Adwords tartalmi (display) halozat
Adwords tartalmi (display) halozatAdwords tartalmi (display) halozat
Adwords tartalmi (display) halozat
 
ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack
 ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack  ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack
ONE STEP OPTIMIZATION - ONE SEO Pack
 
Inspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.hu
Inspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.huInspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.hu
Inspiráló ötletek weboldal készítéshez - www.alakformalas-kardiova.hu
 
Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...
Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...
Információs rendszer építése ügyfelek számára - webes eszközök, beállítás, up...
 
Google, a webáruházak barátja
Google, a webáruházak barátjaGoogle, a webáruházak barátja
Google, a webáruházak barátja
 
Google cégem leírása - Webstra marketing
Google cégem leírása - Webstra marketingGoogle cégem leírása - Webstra marketing
Google cégem leírása - Webstra marketing
 
Az Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetes
Az Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetesAz Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetes
Az Online Marketing Alapjai - tanfolyam előzetes
 
SEO - Online információszolgáltatási marketing konferencia
SEO - Online információszolgáltatási marketing konferenciaSEO - Online információszolgáltatási marketing konferencia
SEO - Online információszolgáltatási marketing konferencia
 
SEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggal
SEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggalSEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggal
SEO - kereső optimalizáció az E-Bridges ONE STEP OPTIMIZATION csomaggal
 
Blog létrehozása a wordpress rendszeren
Blog létrehozása a wordpress rendszerenBlog létrehozása a wordpress rendszeren
Blog létrehozása a wordpress rendszeren
 
Keresőoptimalizálás
KeresőoptimalizálásKeresőoptimalizálás
Keresőoptimalizálás
 
A SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptx
A SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptxA SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptx
A SEO és az üzlet összefüggései-ChrisDry-2023.05.04.pptx
 
Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?
Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?
Keresőoptimalizálás (SEO) mindenek felett?
 
Asztalos levente top_seo_trendek_2015
Asztalos levente top_seo_trendek_2015Asztalos levente top_seo_trendek_2015
Asztalos levente top_seo_trendek_2015
 

A Google KeresőOptimalizáLáSáNak Kezdő IsmertetőJe

  • 1. A Google keresıoptimalizálásának kezdı ismertetıje Isten hozott, a Google keresıoptimalizálásának induló ismertetıjében. Ez a dokumentum elsıdlegesen egyfajta törekvésként született arra vonatkozóan, hogy segítsen csapatokat a Google-n belül, de arra gondoltunk, hogy igazságosabb lenne, valamint hasznosabb is, a webmesterek számára, mivel İk újak a SEO témájában és tökéletesíteni kívánják az oldalaik interakcióit, mind a felhasználók, mind a keresırobotok tekintetében. Bár, ez a ismertetı nem hivatott feltárni neked semmilyen titkot, arra vonatkozóan, hogy automatikusan a Google elsı oldalára rangsorolódjon az oldalad a Google lekérdezésekben (bocsánat!). Következnek, a felvázolt legjobb gyakorlatok, amelyek könnyebbé teszik majd a keresırobotok számára, egyaránt a tartalmad feltérképezését, valamint az indexelését is. 1
  • 2. A keresıoptimalizálás gyakran csak apró módosításokról szól a weboldalad egyes részein. Amikor csak külön-külön nézzük ezeket az apró változtatásokat, azok mind növekvı fejlesztéseknek tőnnek, de amikor más optimalizálásokkal kombináljuk ezeket, akkor már tényleges változást gyakorolnak a felhasználói tapasztalatokra és teljesítményére a szerves keresési eredményekben. Valószínőleg már te is jártas vagy sok témában amely, ebben a ismertetıben felmerül majd, mert ezek alapvetı összetevıi bármely weboldalnak, de te még nem tudod kihozni belılük a legtöbbet! A keresıoptimalizálás csak a szerve keresıeredményekre hat, nem fizetett vagy „szponzorált” eredményekre, mint például a Google AdWords. Habár ennek az ismertetınek a címe is tartalmazza azt a bizonyos szót, hogy „keresı” szót, mégis el szeretnénk mondani, hogy elıször, meg kell alapoznod, az optimalizálási döntéseidet és mindezek elıtt azt, hogy mi a legjobb a látogatóknak a weboldaladban. İk a fıfogyasztói a tartalmadnak és İk használják a keresıket arra, hogy megtalálják a weboldalad. Túl nehéz azokra a speciális csavarokra összpontosítani, amelyekkel rangsorolást lehet nyerni a keresık szerves eredményeibe és ezek lehet nem is fogják hozni majd a kívánt eredményeket. A SEO kb. olyan, hogy a legjobb oldaláról mutatja be az oldalakat, amikor azok megjelennek a keresırobotokban. 2
  • 3. Egy példa, amely talán segít jobban megérteni a magyarázatainkat, ezért bemutatunk egy fiktív honlapot, amely végigköveti az egész útmutatót. Ez a fiktív honlap szolgál majd információként minden témához, illusztrálva a lényeget, amelyek ehhez kapcsolódnak. Íme, néhány háttér információ, ahhoz, hogy az oldalt jól használjuk: • Weboldal/ üzlet név: "Brandon's Baseball Cards" • Domain név: brandonsbaseballcards.com • Fókusz: csak online baseball kártya eladás, díjazási útmutatók, cikkek és hír tartalmak • Méret: kicsi, kb. 250 oldal Az oldalad lehet kisebb vagy nagyobb, mint ez, és kínálj jelentısen különbözı tartalmakat, de a témák optimalizálását a késıbbiekben tárgyaljuk, hogy hogyan alkalmazd minden mérető és típusú oldalad. Reméljük, hogy az ismertetınk friss ötleteket nyújt, ahhoz, hogy hogyan javítsd a weboldalad, valamint sok szeretettel várjuk kérdéseidet, visszajelzéseidet és siker történeteidet a Google Webmester Segítı Fórumon (Google Webmaster Help Forum). Készíts egyedülálló pontos címeket A cím tag mondja el, mind a felhasználók, mind a keresırobotok számára, hogy mi a témája az adott oldalnak. A <title> tag-et a HTML dokumentum <head> tag-jében helyezd el. Ideális esetben, minden oldalnak csinálj egy egyedülálló címet. A baseball kártya oldalunk kezdılapjának címe, az, amely listázza az üzleti nevet és három fı fókusz területet. Ha a dokumentumod megjelenik egy keresıtalálati oldalon, a cím tag tartalma mindig meg fog jelenni a találatok elsı oldalán (Ha a Google keresıtalálatainak különbözı részivel kapcsolatban bizalmatlan vagy, akkor ezt leellenırizheted a Google mérnökének, Matt Cutts- nak a „keresıtalálatok anatómiája” elnevezéső videója segítségével, ez egy segítıkész diagramja a Google keresı találati oldalainak.). A szavak félkövér betővel vannak szedve a címben, ha megjelennek a felhasználók keresési lekérdezésében. Ez segíthet a felhasználóknak felismerni, hogy az oldal releváns-e az İ keresésükkel. 3
  • 4. A kezdıoldalad címe listázza a weboldal/üzleti nevedet, és tartalmazhat más fontos információ részeket is, mint a fizikai elhelyezkedése az üzletnek és talán egy keveset a fı fókuszokból vagy ajánlásokból. Egy felhasználó lekérdezése (baseball kártya) A kezdılapunk, mint egy keresıtalálat tőnik fel, egy címmel, ami az elsı sorban listázódik (jegyezd meg, hogy a lekérdezési feltételek a felhasználói keresésekben félkövér betőkkel fognak megjelenni) Ha a látogató rákattint a találatra és ellátogat az oldalra, az oldal címe a böngészı legtetején fog megjelenni. A site-od aloldalainak címei pontosan leírják az adott oldal fókuszát és még tartalmazhatják az oldal – vagy üzleti nevedet is. Egy felhasználó lekérdezése (legritkább baseball kártyák) 4
  • 5. Egy releváns aloldal (az oldal tartalmához ez egy egyedülálló cím) a mi oldalunkon találatként jelenik meg. Jó gyakorlatok oldal cím tag-ekhez • Pontosan írd le az oldalad tartalmát – válassz egy címet, ami az oldalad tartalmának témáját eredményesen kommunikálja Elkerülendı: • Egy olyan cím választása, amely nincs kapcsolatban az oldalad tartalmával • Nehéz vagy homályos címek használata, mint „Untitled” vagy „New Page 1” • Csinálj egyedülálló cím tag-eket minden oldaladnak – Ideális esetben, minden oldaladnak kell, hogy legyen egy egyedülálló cím tag-je, amely segít a Google-nek felismerni, hogy miben tér el egy oldal egy másiktól a honlapodon. Elkerülendı: • Az egész oldaladon keresztül egyetlen cím tag-et használni vagy oldalak nagyobb csoportját • Használj tömör, de leíró címeket – a címek legyenek egyaránt rövidek és informatívak, ha túl hosszú a cím, a Google csak egy részletét fogja mutatni keresési találatban. Elkerülendı: • Extrém hosszú címek használata, mert a felhasználók számára ez nem segítség • Szükségtelen kulcsszavakkal megtömni a cím tag-eket Használj meta tag leírást Description Egy oldal leíró meta tag-je összesítést ad a Google-nek és más keresıknek, arról, hogy mirıl is szól az oldalad. Amíg az oldal címe kevés szóból vagy mondatból áll, addig az oldal leíró meta tag is csak egy vagy két mondat, vagy egy rövid paragrafus lesz. A Google Webmester Eszközök (Google Webmaster Tools) könnyen kezelhetı analízis szekciót nyújtanak, amely elmondja akármelyik meta tag leírásról, hogy túl rövid, vagy túl hosszú, vagy sokszor megkettızött (szintén ugyanezt az információt mutatják a <title> tag-ek). Mint a <title> tag, a leíró meta tag is a HTML dokumentumban a <head> tag-ben van elhelyezve. 5
  • 6. A leíró meta tag kezdete a mi honlapunkhoz, amely egy tömör áttekintést ad az oldalajánlásokról. A leíró meta tag-ek fontosak, mert a Google úgy használhatja ıket, mint kódrészleteket az oldalhoz. Jegyezd meg, hogy mi azt mondjuk „lehet”, mert a Google az oldalad látható releváns részét fogja használni, ha jó munkát végeztél, azzal kapcsolatban, hogy ezek a felhasználói lekérdezésekkel összeillenek-e. Alternatívaként, a Google használhatja az oldalleírásod a Nyitott könyvtár Projekt-ben (Open Directory Project/ODP), feltéve, ha az oldalad ott listázva van (tanuld meg, hogyan lehet megakadályozni a keresırobotokat a megjelenített ODP adatok alapján). Adj hozzá minden oldaladhoz egy leíró meta tag-et, arra az esetre, ha a Google nem tudja megtalálni a szöveg jó kiválasztást a kódrészletben. A Webmester Központi Blog-nak (Webmaster Central Blog) van egy informatív bejegyzése a javuló kódrészletekrıl jobb leíró meta tag-el. A kódrészletek az oldal címe alatt jelennek meg, de az oldal URL-je felett, a keresıtalálatokban. Egy felhasználó lekérdezése (baseball kártyák) A kezdılapunk, mint egy találat fog megjelenni, a leíró meta tag részeként, amit kódrészletként használtak A szavak a kódrészletben dılt betővel fognak megjelenni a felhasználói lekérdezésekben. Ez támpontokat ad a felhasználóknak arról, hogy a tartalom összeillik-e azzal az oldalon, amit İk keresnek. Lent láthatsz egy másik példát, ebben mutatunk egy aloldalt tartalmazó cikket, azon belül is egy kódrészletet egy leíró meta tag-bıl (amelynek ideális esetben van egy egyedülálló leíró meta tag-je). 6
  • 7. Egy felhasználói lekérdezés (legritkább baseball kártyák) Aloldalaink közül az egyik, amit egyedülálló leíró meta tag-jével használták,amit egy kódrészletként használtak, megjelenik, mint egy találat. Jó gyakorlatok leíró meta tag-ekhez • Pontos összesítése az oldal tartalmának – írj olyan leírást, amely egyaránt informálhatja és érdekelheti a felhasználót, ha meglátják a leíró meta tag-ed, mint egy kódrészletet a keresıtalálatban. Elkerülendı: • Olyan leíró meta tag írása, amely nem áll kapcsolatban az oldal tartalmával • Olyan generikus leírások használata, mint „This is a webpage” vagy „Page about baseball cards” („Ez egy weboldal”; „Egy oldal a baseball kártyákról”) • Kizárólag kulcsszavakkal megtömni a leírást • Kimásolása és beillesztése egy dokumentum teljes tartalmának egy leíró meta tag-be • Használj egyedülálló leírásokat minden oldaladhoz – minden oldalhoz kell egy eltérı meta tag, hogy segítse egyaránt a felhasználókat és a Google-t is, különösen a keresésekben, ahol a felhasználók felhozhatnak több oldalt is a domain-odba (pl.: kereséseket használó oldal: operátor). Ha az oldalad ezer vagy akár milliónyi oldalnyi, akkor a kézzel készült meta tag nem valószínő, hogy megvalósítható lesz. Ebben az esetben, automatikusan tudsz leíró meta tag alapot generálni minden egyes oldalad tartalmához. Elkerülendı: • Egyedülálló leíró meta tag használata, az egész weboldal összes oldalain vagy legalábbis az oldalak egy nagyobb csoportján 7
  • 8. Tökéletesítsd az URL-ed struktúráját Csinálj a dokumentumaidhoz leíró kategóriákat és fájl neveket a weboldaladon, amely nem csak abban segít, hogy az oldalad jobban szervezett legyen, hanem abban is, hogy a keresırobotok által, a dokumentumod jobban feltérképezhetı legyen. Valamint ez könnyebb és barátságosabb URL-eket hozhat létre, azokért, akik összeköttetést szeretnének a tartalmaddal. A basebball kártya oldlaunkon elhelyezett oldal URL címe, kemény fejtörést okozhat a felhasználónak. Az ilyen URL-ek megtévesztıeknek és barátságtalanoknak tőnhetnek. A felhasználónak kemény munkájába kerülne ezt a címet fejbıl felidézni és összekapcsolni a tartalommal. A felhasználók még azt is hihetik, hogy az URL-bıl bizonyos részek feleslegesek, amikor az sok felismerhetetlen paramétert mutat. Lehet, hogy levesznek majd belıle egy részt és ezzel meg is törik a kapcsolatot. Néhány felhasználó az oldal URL-jén keresztül kapcsolódhat az oldaladhoz, mint egy anchor szöveggel (linkre rakott szöveg). Ha az URL-ed releváns szavakat tartalmaz, akkor a felhasználóknak és a keresırobotoknak több információval szolgálhat az oldalról, mint egy ID vagy egy furcsa nevő paraméter. A fent kihangsúlyozott szavak informálhatják a felhasználót vagy a keresırobotokat arról, hogy mi is a cél oldal, mielıtt a továbbiakra linkelsz. Végül, emlékezz arra, hogy a dokumentum URL-je, úgy jelenik meg, mint a keresıtalálat egy része a Google-ben, a dokumentum címe és kódrészlete alatt. Mint a cím és a kódrészlet, az URL-ben levı szavak is dılt betővel fognak megjelenni a felhasználói lekérdezésben. Egy felhasználói lekérdezés (baseball kártyák) 8
  • 9. A kezdılapunk találatként jelenik meg, az URL által listázott címmel és kódrészlettel. Alul, egy másik példa mutat egy URL-t az oldal domain-unkhoz, amely tartalmaz egy cikket a legritkább baseball kártyákról. A szavak az URL-ben megjelenhetnek a keresı felhasználóknak,úgy hogy többek, mint egy ID szám: „www. Brandonsbaseballcards.com/article/102125/”. Egy felhasználói lekérdezés (legritkább baseball kártyák) Egy aloldal, egy URL-el, amely visszatükrözi a tartalom típusát, amit ezen, találtak, találatként jelenik meg. A Google jó az URL struktúrák minden típusának feltérképezésében, még akkor is, ha azok elég összetettek, szánj rá idıt, hogy az általad készített URL egyben egyszerő és lehetséges segítség legyen mind a felhasználók, mind a keresırobotok számára. Néhány webmester megpróbálja elérni ezt, azzal, hogy átírja a dinamikus URL-it egy statikusba; amíg a Google elégedett ezzel, szeretnénk szemrevételezni, hogy ez egy elırehaladott eljárás, de ha helytelenül van készen, akkor okozhat feltérképezési kérdéseket az oldaladdal kapcsolatban. Tanulj még többet a jó URL struktúrákról, mi ajánljuk a Webmester Help Center oldalt a „készíts Google-barát URL-eket”-en. Jó gyakorlatok URL struktúrákhoz • Használj szavakat az URL-ekben – a szavakkal ellátott URL-ek fontosak az oldalad tartamának és struktúrájának szempontjából, hogy barátságos lehessen a látogatók számára, amikor navigálnak az oldaladon. A látogatók ezekre jobban emlékeznek, és nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy kapcsolódjanak hozzájuk. Elkerülendı: • Hosszú URL-ek használata, szükségtelen paraméterekkel és ID értekezletekkel • Generikus oldalnevek kiválasztása, mint a „page 1. html” • Eltúlzott mennyiségő kulcsszavak használata, mint a „baseball-cards-3x.html” 9
  • 10. Csinálj egyszerő címjegyzék struktúrát – használj olyan címjegyzékstruktúrát, amely jól megszervezi a tartalmad és megkönnyíti a látogatók számára, hogy tudják, éppen hol vannak az oldaladon belül. Próbáld meg arra, használni a címjegyzék struktúrát, ami jelzi, hogy a tartalom mely típusát találta meg az URL-ben. Elkerülendı: • Mélyen fészkelı alkönyvtárak használata, mint ".../dir1/dir2/dir3/dir4/dir5/dir6/page.html" • Olyan címjegyzék név használata, amely nem fontos a tartalom szempontjából • Add az URL egyik verzióját, ahhoz, hogy meg lehessen találni egy dokumentumot- annak elkerülésére, hogy a felhasználók egy URL változatból egy másik változatba linkeljenek (ez meg tudja törni a tartalom hírnevét az URL-ek között), tarts össze használattal és utalással egy URL-t a struktúrában és belsı linkeléssel az oldaladon. Ha azt találod, hogy az emberek hozzáférnek ugyanahhoz a tartalomhoz több URL-en keresztül, akkor állíts fel egy 301 átirányítást nem preferált URL-ekbıl, a domináns URL-be, ez a lehetı legjobb megoldás erre vonatkozóan. Elkerülendı: • Aldomainokból és gyökér könyvtárakból oldalak használata, ugyanannak a tartalomnak a megközelítésére • A „www”- és a „nem-www”-t keverni az URL változatokból a belsı linkstruktúrádban • Páratlan számú nagybetős URL-ek használata (sok felhasználó kisbetős URL-eket vár el és jobban is emlékeznek rájuk) Csináld könnyen navigálhatóra az oldalad A navigáció az oldalon, fontos szerepet játszik abban, hogy a látogatók gyorsan meg tudják találni azt a tartalmat, amelyet szeretnének. Segít abban is, hogy a keresırobotok megértsék, hogy a webmester számára melyik a fontos tartalom. Bár, a Google keresık biztosítanak egy oldal szintet, a Google szereti azt is, ha van értelme annak, hogy milyen szerepet játszik az oldal nagyobb képén. Minden oldalnak van egy kezdı – vagy egy gyökér oldala, amely általában a legfrekventáltabb oldal a honlapodon, sok látogató számára navigáció kiindulópontja is. Kivéve, ha az oldaladnak csak egy maroknyi aloldala van, mert akkor el kéne, gondolkozz, azon, hogy a látogatók hogyan fognak eljutni az általános oldalakról (a gyökér oldalad) arra az oldalra, amely a legtöbb jellemzı tartalmat tartalmazza. Van elég oldalad egy tématerület körül, hogy legyen értelme oldalleírást készíteni ezekhez a kapcsolódó oldalakhoz (pl.: gyökér oldal -> kapcsolódó téma lista -> jellemzı téma)? Van 100 különbözı terméked, amelyeket be kell sorolnod több kategória, vagy alkategória alá? 10
  • 11. A könyvtár struktúrája a mi kis baseball kártyás weboldalunknak. Az oldaltérkép (sitemap) egy egyszerő oldal a honlapodon belül, amely megmutatja a weboldalad struktúráját és általában felállítja az oldalak hierarchikus listáját a honlapodon. A látogatók, akkor keresik fel ezt az oldalt, amikor nem találnak meg bizonyos oldalakat a honlapodon. Amíg a keresırobotok szintén látogatják az oldalad, ez jó lefedettséget biztosít azoknak, de ez fıleg az emberi látogatókra vonatkozik. Egy XML (nagybetővel) oldaltérkép fájl, amelyet el tudsz küldeni a Google Webmester Eszközökön (Google Webmaster Tools) keresztül, könnyebbé teszi a Google számára, hogy felfedezhesse az oldalakat a honlapodon. Az oldaltérkép használatának egy módja (bár nem garantált) elmondani a Google-nek, hogy mégis melyik URL verziót preferálod kanonikus egyként, (pl.: http://brandonsbaseballcards.com/ or http://www.brandonsbaseballcards.com/; többet megtalálsz errıl a „mi a preferált domain” név alatt”). A Google segít készíteni egy nyílt forrású oldaltérkép generátor scriptet (Sitemap Generator Script), hogy segítsen egy oldaltérkép fájlt készíteni az oldaladhoz. Tanulj meg többet az oldaltérképekrıl, a Webmester Help Center hasznos útmutatót nyújt az oldaltérkép fájlokhoz. Jó gyakorlatok honlap navigációhoz • Készíts egy természetesen áramló hierarchiát – legyen ez egy olyan egyszerő lehetıség a felhasználók számára, hogy el tudjanak menni az általános tartalomtól a specifikus tartalmakig, úgy ahogyan akarnak az oldalon. Adj hozzá navigációs oldalakat, akkor, ha van értelme és mőködtetni tudod a belsı struktúrádban. Elkerülendı: • Komplex webek navigációs linkjeinek elkészítése, pl.: minden oldal a honlapodon kapcsolódjon minden oldalhoz • Túlmenni szeleteléssel és kockázással a tartalmadon (20 kattintás kell, ahhoz hogy elérj egy mélyebb tartalmat) • Használj többnyire szöveges navigációt – kontrolláld a szöveg navigációt oldalról – oldalra a honlapodon, leginkább szöveg linkeken keresztül, segítenek a keresırobotoknak, abban, hogy könnyebben megértsék az oldalad. Sok felhasználó inkább ezt szereti, mint más eljárásokat, különösen más eszközökön, amelyek nem biztos, hogy tudják kezelni a Flash-t vagy a JavaScript-et. 11
  • 12. Elkerülendı: • Használata teljes mértékben navigációs alapú legördülı menüknek, képeknek vagy animációknak (sok, de nem mindegyik keresırobot tudja felfedezni linkként az oldalon, de ha a felhasználó meg tud keresni minden oldalt a normál szöveg linkjein keresztül, akkor ez helyettesíteni fogja az oldalad elérhetıségét; többet találsz a „a Google hogyan foglalkozik a nem-szöveges fájlokkal”-on.). • Használj „webmorzsa” (breadcrumb) navigációt – a webmorzsa belsı linkek sora legfelül van, vagy gombok az oldalon, ez megengedi a látogatóknak, hogy gyorsan vissza tudjanak navigálni az elızı szekcióba vagy a gyökér oldalra. Sok webmorzsának van a legáltalánosabb oldala (mindig a gyökér oldal) elsıként, a legbaloldaliabb link és a legtöbb speciális szekciót listázza jobbra kint. A webmorzsa linkek megjelennek egy mélyebb cikk oldalon az honlapunkon. • Rakj egy HTML oldaltérkép oldalt a honlapodba, és használj XML oldaltérkép fájlt – egy egyszerő oldaltérkép oldal minden oldal linkjével, vagy legalábbis a legfontosabbakéval, ha van neked 100 vagy 1000) hasznosak lehetnek a honlapodon. Készíts egy XML oldaltérkép fájlt az oldaladnak, hogy segítséget biztosítson a keresırobotoknak, ahhoz, hogy fel tudják fedezni az oldalakat a honlapodon Elkerülendı: • Bérbe adni a HTML oldaltérkép oldaladat idı elıtt törött linkekkel • Készíts egy HTML oldaltérképet, hogy egyszerően fel tudja sorolni az oldalakat, anélkül, hogy szerveznéd ıket, pl.: tárgy szerint. • Vedd fontolóra, hogy mi történhet akkor, ha egy felhasználó eltünteti az URL-ed egy részét – lehet, hogy néhány felhasználó szokatlan módon navigál az oldaladon, de te ezt meg tudod elızni. Például, ahelyett, hogy webmorzsa linkeket használsz az oldaladon, lehetséges, hogy egy felhasználó levesz az URL-edbıl egy részt, annak reményében, hogy így biztosan találhat több általános oldalt. Lehet, hogy ellátogat a http://www.brandonsbaseballcards.com/news/2008/upcoming-baseball-card-shows.htm oldalra, de aztán belép a http://www.brandonsbaseballcards.com/news/2008/ a böngészı címébe, annak reményében, hogy ez majd megmutat minden új hírt 2008-ból. A te oldalad a szerint készült, hogy megmutassa ebben az esetben a tartalmat a felhasználónak vagy kiadja azt, hogy 404-es hiba („page not found” error / „az oldal nem található” hiba)? Mi a helyzet a könyvtár szintrıl a http://www.brandonsbaseballcards.com/news/-re ugrással? • Legyen egy hasznos 404-es oldalad – néha a felhasználók olyan oldalakról jönnek, amelyek nem léteznek a honlapodon, vagy akár egy törött linket követve beüt egy rossz URL-t. Legyen egy egyedi 404 oldalad, hogy kedvesen vissza tud terelni a felhasználókat a mőködı oldaladra a honlapodon, hogy nagyban javíthasd a felhasználók tapasztalatait. Minden bizonnyal a 404 oldaladnak van egy linkje, amellyel vissza lehet menni a gyökér oldalra és képes népszerő linkeket vagy fontos tartalmakat nyújtani az oldaladon. A Google nyújt egy 404 céleszközt, amit be tudsz ágyazni a 404 oldaladba, ezzel automatikusan benépesítve azt sok hasznos funkcióval. Akár használhatod, a Google Webmester Eszközöket is, arra, hogy megtaláld azt az URL forrást, amely a „nem található” hibát okozza. 12
  • 13. Elkerülendı: • Megengedni a 404 oldaladnak, hogy indexeltté válhasson a keresırobotokban (bizonyosodj meg arról, hogy a webszervered beállított egy 404 HTTP státusz kódot, amikor nem megfelelı oldalakat kérnek le) • Csak egy homályos üzenet nyújtása, mint „Not found” („nem található”), „404”, vagy, hogy egyáltalán nincs 404 oldal • Olyan dizájn használata a 404 oldaladhoz, amely nem összeegyeztethetı a honlapod többi részével Ajánlj minıségi tartalmat és szolgáltatásokat Készíts impozáns és hasznos tartalmat, amely valószínőleg befolyásolni fogja a weboldalad, inkább, mint a tényezık közül bármelyik is, amelyek itt megvitatásra kerültek. A felhasználók felismerik a jó tartalmat, amikor meglátják, és szívesen irányítanak majd ide másokat is. Ez lehetséges blog bejegyzéseken, közösségi oldalak szolgáltatásain, e-mail-en, fórumokon és más módokon keresztül. A szervezés vagy a szájról-szájra terjesztés is segít építeni az oldalad hírnevét, egyaránt a felhasználókkal és a Google-el is és ezt ritkán érheted el minıségi tartalom nélkül. Egy blogger megtalálja a tartalmad egy darabkáját, mint ezt, és azután referál errıl a blog bejegyzésében. Amíg az a tartalom, amelyet létrehozol elképzelhetı valamennyi témában, erre itt ajánlunk pár kiváló gyakorlatot: Jó gyakorlatok tartalomhoz • Írj könnyen olvasható szöveget – a felhasználók élvezik az olyan tartalmat, amely jól írott és könnyen követhetı Elkerülendı: • Dılt betővel való írás, sok helyesírási és nyelvtani hibával • Szöveg beágyazása képekbe szöveges tartalomként (a felhasználók lehet, hogy szeretnék ezt kimásolni és beilleszteni, de hiába, hiszen a Google ezt nem tudja leolvasni) • Maradj szervezett a témák körül – ez mindig elınyös a tartalmad szervezése szempontjából, ugyanis a látogatóknak jó érzékük van ahhoz, hogy egy tartalom téma hol kezdıdik és egy másik hol végzıdik. Törd szét a tartalmad nagy darabokra vagy oszd fel ıket, hogy segítsen a felhasználóknak megtalálni gyorsabban azt a tartalmat, amelyet szeretnének. Elkerülendı: • nagyobb mennyiségő témák lerakása különbözı témákban az oldalra, bekezdés, alcím vagy layout szeparáció nélkül 13
  • 14. • Használj releváns nyelvet – gondolkozz el a szavakon, amelyekkel a felhasználók megkereshetik a tartalmad egy darabját. Azok a felhasználók, akik többet tudnak egy adott témáról, használhatnak különbözı kulcsszavakat a keresési lekérdezéseikhez, ellentétben azzal, aki még új a témában. Például, egy régi baseballrajongó rákeres az [nlcs] –re, amely egy mozaikszó, a National Lague Championship Series-re (Nemzetközi Bajnokok ligája sorozat), addig egy újabb rajongó sokkal általánosabb lekérdezést használ, mint a [baseball playoffs] (baseball rájátszás). Fel kell készülni és számolni kell ezekkel a keresési viselkedésekkel, amikor írod a tartalmad (használd a kulcsszó kifejezések egy jó keverékét) ezekkel tudsz pozitív eredményeket termelni. A Google AdWords egy könnyen kezelhetı kulcsszó eszközt nyújt, amely segít neked felfedezni újabb kulcsszó variációkat, valamint hozzávetılegesen meglátni a keresési erejét a kulcsszavaknak. A Google Webmester Eszköz biztosítja a számodra, hogy az oldalad a keresési lekérdezések elején jelenjen meg, ami alapján a legtöbb felhasználó el fog jutni az oldaladra. • Készíts friss, egyedülálló tartalmat – az új tartalom nem csak a meglévı látogató bázist tartja meg, akik visszajárnak, hanem új látogatókat is hoz. Elkerülendı: • Újrafeldolgozása (akár másolása) meglévı tartalmaknak, amely csak kis értéket hoz a felhasználóknak • Duplázott vagy közel duplázott verzióját használni a tartalmadnak az oldaladon keresztül • Ajánlj exkluzív tartalmat vagy szolgáltatást – fontold meg, hogy új, hasznos szolgáltatást készítesz, amit nem ajánl más oldal. Szintén leírhatod egy eredeti kutatás darabját, egy izgalmas hírt, hogy befolyásolod az egyedülálló felhasználó bázisod. Más oldalak hiányolhatják a szakértelmet és az erıforrást abból, amit ezekkel csinálsz. • Elsıdlegesen a felhasználóidnak készíts tartalmat, ne a keresırobotoknak – Dizájnold az oldalad a szerint, hogy mi a látogatók szüksége, ameddig biztos nem vagy abban, hogy az oldalad könnyen hozzáférhetı a keresırobotok számára, hogy mindig pozitív eredményeket termelhess. Elkerülendı: • Beilleszteni, számszerő, szükségtelen keresırobotokra irányuló kulcsszavakat, mert idegesítıek és nonszenszek a felhasználók számára. • Olyan szöveg blokkok használata, mint „a gyakori helyesírási hibák elérték ezt az oldalt” és ez nagyon kis értéket ad a felhasználóknak • Félrevezetıen elbújtatni szöveget a felhasználók elıl, mert az úgyis megjelenik a keresırobotokban Írj jobb link szöveget A link szöveg egy kattintható szöveg, amelyet a felhasználók linkeredményként fognak látni és az, a link szöveg tag-ben fog elhelyezkedni <a href="..."></a>. Ez a linkre rakott szöveg pontosan leírja a tartalmát 14
  • 15. Jó gyakorlatok link szöveghez • Válassz leíró szöveget – annak a linkszövegnek, amelyet kapcsolatokhoz használsz, gondoskodnia kellene legalább egy alapvetı elképzelésrıl, azzal kapcsolatban, hogy mi az, az oldal, amelyhez kapcsolódsz. Elkerülendı: • generikus linkszöveg írása, mint a „page” („oldal”), „article” („cikk”) vagy „click here” („kattints ide”) • használata olyan szövegnek, amelynek nincsen témája vagy nincsen összefüggésben az oldal tartalmával, amelyhez kapcsolódik • URL használata link szövegként a legtöbb esetben (bár, bizonyára jogosa használatuk, mint például promotálni vagy referálni egy weboldal címet) • Írj tömör szöveget – célozz meg rövid, de leíró szöveget – ezek általában kevés szóból vagy rövid mondatokból álljanak Elkerülendı: • hosszú link szöveg írása, mint például egy hosszabb mondat vagy egy rövid bekezdés egy szöveghez • Formáld a linkeket, a szerint, hogy könnyen megtalálhatók legyenek – csináld könnyen kezelhetıre a felhasználók számára, hogy különbséget tudjanak tenni a hagyományos szöveg és a link szöveg között a linkeken, kevésbé lesz ugyanis hasznos a tartalmad, ha felhasználók elveszítik a linkeket vagy véletlenül kattintanak csak rá. Elkerülendı: • a CSS vagy a linkszöveg stilizálása, amely a linkeket hagyományos szöveggé tehetik • Gondolkodj el a link szövegrıl, mint belsı linkrıl – általában elgondolkozhatsz a külsı oldalak rámutatásának linkelési feltételeirıl, de fordíts nagyobb figyelmet a link szöveg belsı linkként való használatára, amely segítheti a felhasználókat és a Google-t is a könnyebb navigálásban a honlapodon. Elkerülendı: • rendkívül kulcsszavakkal megtöltött, ill. hosszadalmas link szövegek használata, csak a keresırobotok számára • olyan szükségtelen linkek készítése, amelyek nem segítik a felhasználók navigációját a honlapodon 15
  • 16. Használd a cím tag-eket megfelelıen A cím tag-ek (nem összekeverendı a <head> HTML tag-el vagy a HTTP címekkel), hasznosak abban, hogy bemutassák egy honlap struktúráját a felhasználók számára. 6 méretét különböztethetjük meg a cím tag-eknek, a <h1>-gyel kezdıdnek, amelyek a legfontosabbak és a <h6>-tal végzıdnek, amelyek a legkevésbé fontosak. Egy oldalon, amely tartalmaz egy új hírt, beletehetjük a nevét a honlapunk <h1> tag-be és a történet témáját pedig a <h2> tag-be. Mivel a cím tag-et jellemzıen szöveg tartalmazza, ezért nagyobbak, mint a normál szöveg az oldalon, ez egy vizuális jel ahhoz, hogy a felhasználók tudják, ez a szöveg fontos és segít megérteni pár dolgot a tartalom típusával kapcsolatban a címszöveg alatt. Több cím méretet annak érdekében készítenek, hogy a tartalmadnak lehessen egy hierarchikus struktúrája, és ez könnyebb navigálást tesz lehetıvé a felhasználók számára a dokumentumokon keresztül. Jó gyakorlatok cím tag-ekhez • Képzeld el, hogy egy vázlatot írsz – hasonlóan, ahhoz, mint ha vázlatot készítenél egy nagy papírra, tégy néhány gondolatot arra vonatkozóan, hogy melyek lesznek a fı pontok és az al- pontok az oldal tartalmában és döntsd, el hol fogod megfelelıen használni a cím tag-eket. Elkerülendı: • Szöveg elhelyezése a cím tag-ekben, amely nem lenne hasznos az oldal struktúrájának meghatározásában • Cím tag használata ott, ahol más tag-ek, mint az <em> és a <strong> sokkal inkább megfelelıek lennének • Kiszámíthatatlan módon mozgatni cím tag-et egyik méretbıl a másikba • Használj címeket takarékosan az oldaladon keresztül – ott használj cím tag-eket, ahol értelmük van. Túl sok cím tag elhelyezése az oldalon megnehezíti a felhasználóknak, hogy felderítsék a tartalmat és meghatározzák, hol végzıdhet egy téma és hol kezdıdhet egy másik. Elkerülendı: • Eltúlzott használata a cím tag-eknek az oldalon mindenütt • Egy cím tag-be elhelyezni az oldal összes szövegét • Cím tag-eket csak formázásra, stilizálásra használni és nem pedig struktúrát bemutatni velük 16
  • 17. Optimalizáld a képhasználatod A képek az oldalad egyszerő komponensének tőnhetnek, de optimalizálni tudod a használatukat. Minden képnek van egy elkülönült fájl neve, „alt” jellegzetessége, amelyek mindegyikét ki tudod használni. Az itt látható alt szövegünk egy tömör, de pontos leírása a képnek. Miért használd ezt az jellegzetességet? Ha a felhasználó az oldalad nézi a böngészın keresztül, amely nem támogat képeket, vagy alternatív technológiákat használ, mint például egy képernyı olvasó, a tartalmak az „alt” attribútummal információt tudnak nyújtani a képekrıl. A képünk nem jelenik meg a felhasználónak pár okból kifolyólag, de az „alt” szöveg legalább igen. A másik ok az, az, ha egy képet linkként használsz, az „alt” szöveg arra a képre hasonlóan kezelendı lesz, mint a link szöveg, egy szöveg linkbıl. Mindamellett, nem ajánljuk túl sok kép használatát a linkekhez, az oldalad navigációjában, amikor a szöveg linkek ugyanazt a célt szolgálhatják. Végül, a képeid fájl neveinek és „alt” szövegeinek optimalizálásával könnyebbé teheted a képkeresési projekteket, mint a Google Image Search (Google Képkeresı), amely segít a képek jobb értelmezésében. 17
  • 18. Jó gyakorlatok képekhez • Használj rövid, de leíró fájl neveket és alt szövegeket – mint sok más részén az oldaladnak, itt is célzott az optimalizálás, a fájl nevek és alt szövegek (ASCII nyelvekhez) akkor a legjobbak, ha rövidek, de leíróak. Elkerülendı: • Generikus fájl nevek használata, mint „image.1.jpg”, „pic.gif”, „1.jpg”, amikor lehetséges (számos oldal 1000 képpel automatikusan megvizsgálhatja a képek elnevezéseit) • Extrém hosszú fájl nevek írása • Alt szöveg megtöltése kulcsszavakkal, vagy teljes mondatok másolása és beillesztése • Lásd le a képeket alt szöveggel, amikor linkként használod ıket – ha elhatározod, hogy egy képet linkként fogsz használni, tömd ki alt szöveggel, amely segít a Google-nek több mindent megérteni az oldalról, amelyhez kapcsolódsz. Képzeld el mintha link szöveget írnál egy szöveg linkhez. Elkerülendı: • Túlságosan hosszú alt szöveg írása, amely spammesnek tőnhet • Csak kép linkek használata az oldal navigációdhoz • Tárold a képeket a saját könyvtárukban – ahelyett, hogy a meglévı kép fájlokat kiterjesztenéd, számos könyvtárban és alkönyvtárban a domain-on keresztül. Fontold meg, hogy általánosítod a képeid egy egyedülálló könyvtárban pl.: brandonsbaseballcards.com/images/. Ez egy leegyszerősített út a képeidhez. • Használj közösen támogatott fájltípusokat – a legtöbb böngészı támogatja, a JPEG, GIF, PNG és BMP kép formátumokat. Az is egy jó ötlet, hogy a kiterjesztett fájl név megegyezzen a fájl típusokkal. 18
  • 19. Használj hatékony robot txt.-et A „robot txt.” fájl mondja, el a keresırobotoknak hogyan tudnak hozzáférni valamint, hogyan tudják feltérképezni az oldalad részeit. A robot txt. Fájlunk címe. Minden kompatibilis keresı bot (jelölve a helyettesítı * szimbólummal) nem tud hozzáférni és feltérképezni a tartalom alatt /images/ (képeket) vagy több URL-t, amelyeknek az útvonala /serch-el kezdıdik. Lehet, nem szeretnéd, hogy bizonyos oldalak a honlapodon fel legyenek térképezve, mert azok nem lennének hasznosak a felhasználók számára, ha megtalálhatók a keresırobotok keresıtalálataiban. Ha meg akarod akadályozni a keresırobotokat abban, hogy feltérképezzék az oldalad, erre a Google Webmester Eszközöknek van egy barátságos robot txt. fájl generátora, amely segítségedre lehet egy ilyen fájl készítésében. Jegyezd meg, hogy ha a te oldalad használ aldomainokat és azt szeretnéd, hogy bizonyos oldalak ne legyenek feltérképezve külön aldomainokon, akkor készítened kell egy, különálló robot txt. fájlt arra az aldomainra. Javasoljuk a Webmaster Help Center útmutatót ahol több információhoz juthatsz robot txt fájlok használatáról. Van egy csomó más mód is annak megakadályozására, hogy megjelenjen a tartalom a keresıtalálatokban, mint például egy „NOINDEX” hozzáadása a robot meta tag-edhez, használj .htaccess-t jelszóként a könyvtáraid védelmére és használd a Google Webmester Eszközöket, ahhoz, hogy eltávolíthasd a tartalmad, ha már fel lett térképezve. Matt Cutts a Google mérnöke, végig megy minden URL blokkoló módszer óvásán, egy segítıkész videóban! Jó gyakorlatok robot txt-ekhez • Használj több biztonságos módszert érzékeny tartalmakhoz – nem kell kényelmesnek érezned a robot txt. használatát, érzékeny vagy bizalmas anyagok eltorlaszolására. Az egyik ok az, hogy a keresırobotok még mindig hivatkozni tudnak azokra az URL-ekre, amelyeket blokkolsz (csak az URL-t mutatják, nem címet vagy kódrészletet), ha megtörténhet, hogy URL hivatkozások legyen az Interneten valahol (mint utaló logaritmusok). Szintén megtörténhet az is, hogy nem kompatibilis vagy csaló keresırobotok, amelyek nem ismerik el a Robots Exclusion Standard-et (Robotok Kizárási Standard), ezáltal át tudják hágni a robot txt. instrukcióit. Végül, egy kíváncsi felhasználó meg tudja vizsgálni a könyvtárakat vagy az alkönyvtárakat a robot txt. fájlodban és láthatja azokat az URL tartalmakat, amelyeket nem szeretnéd, hogy láthassanak. Titkosítsd a tartalmad jelszóvédelemmel vagy,.htaccess-el, amelyek többféle védelmi alternatívát nyújtanak. 19
  • 20. Elkerülendı: • Engedélyezését keresı találatszerő oldalaknak, hogy fel legyenek térképezve (a felhasználók nem szeretnek elhagyni egy keresıtalálati oldalt és kikötni egy másik keresıtalálati oldalon, amely nem ad számukra jelentısebb értéket) • Engedélyezni nagyszámú auto-generált oldalaknak, hogy ugyanolyan vagy csak enyhén különbözı tartalommal legyenek feltérképezve.” Ennek a közel 100.000 kettıs oldalnak tényleg egy keresırobot indexen kell lennie?” • Engedélyezni az URL-eknek, hogy helyettesítı szolgáltatások eredményeképpen legyen feltérképezve Légy tisztában a rel=”nofollow” linekekkel Állítsd be „rel” attribútum értéket egy linkbıl a „nofollow” linkbe, amely el fogja mondani a Google-nek, hogy bizonyos linkeknek a honlapodon, nem kell követniük vagy elhagyniuk az oldalad hírnevét más kapcsolódó oldalak miatt. A „nofollow” link hozzáad egy rel=”nofollow”-t a linkre rakott szöveg tag-hez. Ha egy honlaphoz linkelsz, amelyben nem bízol meg és nem akarod továbbadni a honlapod hírnevét, akkor használd a „nofollow”-t. Ez mikor volna hasznos? Ha az oldalad rendelkezik bloggal és azon belül is nyilvános kommentekkel, a linkek ezeken a kommenteken belül át tudják adni a hírneved oldalaknak, de nem lesz egyszerő ezt bizonyítanod. A blog komment terek az oldalon kiemelkedıen érzékenyek a komment spam-ekre. A nofollow felhasználók által adott linkek biztosítják, hogy ne add az oldalad keményen megszerzett hírnevét egy spam-es honlapnak. Sok blog szoftver automatikusan csomagolja a nofollow felhasználó megjegyzéseket, de ezek nem feltétlenül kézzel szerkesztettek. Ez a tanács az oldalad más területeire is vonatkozhat, amely lehetséges, hogy együtt jár felhasználók által generált tartalmakkal, mint például a vendégkönyvek, fórumok, kiáltótáblák, utaló listázás… stb. Ha hajlandó leszel linkekhez adni egy kívülálló részt (pl.: egy kommentáló megbízik az oldaladban) nincs szükség nofollow-t használni a linkekhez. Mindazonáltal, kapcsolódva az oldalhoz, a Google megvizsgálja a spam-eseket, amelyek érinthetik a saját honlapod hírnevét. A Webmaster Help Center több tippet tud adni a komment spam-ek elkerülésére, mint CAPTCHA-k használata és a komment moderálás bekapcsolása. 20
  • 21. Egy komment spammer üzenetet hagyott az egyik új bejegyzésünkön, remélve, hogy kap az oldalunk hírnevébıl. A nofollow egy másik használata, amikor tartalmat írsz és referálni szeretnél egy weboldalra, de nem akarod továbbadni ennek a hírneved. Például, képzeld el, hogy egy blog bejegyzést írsz a komment spammelés témában és ki akarod zárni azt a honlapot, amelyrıl már korábban is spammelt komment érkezett a blogodra. Figyelmeztethetsz másokat is errıl az oldalról, mert így te tartalmazod a linket a tartalmadban, mindamellett, te minden bizonnyal nem szeretnél adni a hírnevedbıl és a linkeidbıl adni az oldalnak. Ez a legmegfelelıbb helyzet arra, hogy a nofollow-t alkalmazd. Végül, ha te érdekelt vagy a nofollow-ban az oldal minden linkjét illetıen, akkor használhatod a nofollow-t a robotok meta tag-jében is, amely az oldal HTML <head> tag-jén belül helyezkedik el. A Webmaster Central Blog (Webmester Központi Blog) egy hasznos bejegyzést nyújt a robot meta tag használatára. Ez a metódus úgy íródott, mint <metaname="robots" content="nofollow">. Ez az összes nofollow link egy oldalon. 21
  • 22. Támogasd a weboldalad a helyes útra Amíg az oldaladról az összes linket fokozatosan nyered, mint ahogyan az emberek fokozatosan fedezik fel a tartalmad a keresıkön keresztül vagy más módokon, és rá linkelnek, a Google megérti, hogy meg szeretnéd engedni másoknak, hogy tudomást szerezzenek arról milyen kemény munkát fektettél abba, amit beletettél a tartalmadba. Támogasd hatékonyan a tartalmad, hogy elısegítse a felfedezést, azok által, akik érdekeltek ugyanebben a tárgyban. Ahogy a legtöbb ponttal, amelyet lefedtek ezzel a dokumentummal, vidd el ezeket a szélsıségeket, amelyek ténylegesen árthatnak az oldalad hírnevének. Jó gyakorlatok a weboldalad támogatásához • Blog, új tartalmakról vagy szolgáltatásokról – egy blog bejegyzés az oldaladon megengedi a látogató bázisodnak, hogy tudják hozzáadtál valami újat a blogodhoz, ez egy nagyszerő módja annak, hogy kitehess egy szót az új tartalomról vagy szolgáltatásról. Más webmesterek követik az oldalad vagy a csatolt RSS jól kiválogatott történeteket biztosít. • Ne feledkezz meg az offline támogatásról – tégy erıfeszítéseket az offline támogatással kapcsolatban és meglátod, hogy elnyeri jutalmát céged vagy honlapod. Például, ha üzleti oldalad van, akkor bizonyosodj meg arról, hogy ezek az URL-ek listázódnak a cégkártyákon, levélcímeken, posztereken… stb. Ki tudsz küldeni megújuló hírleveleket a klienseknek e-mail- en keresztül, ezáltal tudni fognak az új tartalmakról a cég weboldalán. • Tudj a közösségi oldalakról – az oldalak, a felhasználói interakciók és megosztások köré épülnek, könnyebbé téve releváns tartalmakkal tudjanak megfelelni az emberek érdeklıdési köreinek. Elkerülendı: • Megpróbálni minden újat támogatni, minden kis részét a tartalmadnak, amelyet készítettél, nagy és érdekes tételekre törekvés • Olyan tervekbe való belevonása az oldaladnak, ahol a tartalmad mesterségesen támogatott, ezeknek a szolgáltatásoknak a tetején • Add hozzá az üzleted a Google’s Local Business Center-hez (Google Helyi Üzleti Központja) – ha te lokális üzletben utazol, akkor add hozzá ezt az információt a Google’s Local Business Center-éhez, amely segíteni fog felkutatni s fogyasztókat a Google Maps-eken (Google Térképek) és a web keresıkön. A Webmaster Help Center több tippel is szolgál lokális üzleted támogatására vonatkozóan. • Teremts kapcsolatot az oldaladdal kapcsolatban álló közösségekkel – lehetıségek vannak, ezek az oldalak számai, amelyek kiterjednek hasonló témákra, mint a tiéd. Kezdeményezz kommunikációt ezekkel az általában jótékony oldalakkal. A gyakran elıkerülı témák a szők piacodon vagy a közösség fel tud hozni további ötleteket a tartalomra vonatkozóan vagy képesek építeni egy jó közösségi forrást. Elkerülendı: • Spam-elt link kéréseket összekapcsolni a honlapon elıforduló téma területekkel • megrendelt linkek más honlapról azzal a céllal, hogy PageRank-et szerezz, forgalom helyett 22
  • 23. Használd ki az ingyenes webmester eszközöket A nagyobb keresırobotok, beleértve a Google-t is, ingyenes eszközöket nyújtanak webmestereknek. A Google Webmaster Tools segít legjobban a webmestereknek ellenırizni, hogy a Google hogyan lép kölcsönhatásba a weboldalaikkal és ad hasznos információt a Google-bıl az oldalaknak. A Webmaster Tools használata abban nem fog segíteni az oldaladnak, hogy kedvezıbb elbánásban részesüljön, mindazonáltal, hogy segít az azonosítható kérdésekben, amelyek ha címzettek, segíthetnek az oldaladnak a legjobbat teljesíteni a keresıtalálatokban. A szolgáltatással, a webmester tud: • nézd meg, hogy a Google bot-nak az oldalad mely részével vannak feltérképezési problémái • Tölts fel egy XML SiteMap (oldaltérkép) fájlt • Elemezz és generálj robot txt. fájlokat • Távolítsd el azokat az URL-eket, amelyeket már feltérképezett a Google • Határozd meg az elınyben részesített domain-t • Azonosíts kérdéseket cím és meta tag-kel • Értsd meg a top keresésekhez használt oldalt • Tekintsd át, hogy hogyan látja meg a Google bot az oldalakat • Távolítsd el a nem kívánatos honlap linkeket, amelyeket a Google a találatokban használhat • Kapj jelentést minıségi, útmutatási hibákról és fájlokat a honlap felülvizsgálatából A Yahoo! (Yahoo! Site Explorer – Yahoo! Honlap felfedezı) és a Microsoft (Live Search Webmaster Tools – Élı keresı webmester eszközök) szintén ingyenes webmester eszközöket nyújtanak. Tedd elınyössé a webanalytics (webelemzés) szolgáltatásokat Mikor a feltérképezését, ill. az indexelését javítod az oldaladnak, használd a Google Webmaster Tools-t vagy más szolgáltatásokat, mert valószínőleg kíváncsi vagy az érkezı forgalomra az oldaladon. A web analytics programok, mint a Google Analytics értékes forrásként szolgálnak az ezekbe való betekintéshez. Használni tudod ezeket: • Nyerj bepillantást abba, hogy hogyan érik el a felhasználók az oldalad, valamint hogyan viselkednek azon • Fedezd fel a legnépszerőbb tartalmat az oldaladon • Az optimalizálás hatásának mérése, amelyet az oldaladra csináltál (pl.: Változtattál ezeken a címeken és leíró meta tag-eken, hogy javítsd a forgalmat a keresırobotokból?) A fejlett felhasználóknak, az információ egy analytics csomagot nyújt, kombinálva adatokkal a szerver logaritmus fájljaidból, tud még több át fogó információt nyújtani arról, hogy hogyan vannak a látogatók interakcióban a dokumentumaiddal (mint pl.: kiegészítı kulcsszavak, amelyeket a keresık arra használhatnak, hogy megtalálják az oldalad.). Végül, a Google ajánl más eszközt is, amelyet Google Website Optimizer-nek (Google Weboldal Optimalizáló) hívnak, amely megengedi, hogy fuss kísérleteket arra vonatkozóan, hogy mik oldalon belüli változások és Google Webmaster Tools-ok (nézz meg egy videót a „Google Trifecta” használatáról), ezekkel együtt ez egy erıteljes módja az oldalad javításának hozzákezdéséhez. 23
  • 24. Segítıkész erıforrások webmesterekhez Webmester Eszközök bemutató http://www.google.hu/webmasters/tour/tour1.html Google Webmaster Help Forum (Google Webmester Segítı Fórum): - Kérdésed vagy visszajelzésed van az útmutatónkkal kapcsolatban? Engedd meg, hogy tudjunk róla Google Webmaster Central Blog (Google Webmester Központi Blog) - gyakori bejegyzések Google-ösöktıl, hogy hogyan tökéletesítsd a weboldalad Google Webmaster Help Center (Google Webmester Segítı Központ) - webmesterekkel kapcsolatos kérdésekkel teli alapos dokumentációk Google Webmaster Tools (Google Webmester Eszközök) - optimalizálja, hogy hogyan van a Google interakcióban a weboldaladdal Google Webmaster Guidelines (Googel Webmester Iránymutatások) - dizájnnal és tartalommal kapcsolatos, valamint technikai, és minıségi iránymutatások a Google-tıl Google Analytics (Google Analitika) - Keresd meg a látógatóid forrásait, mit néznek, és a színvonalváltozásokat Google Website Optimizer (Google Weboldal Optimalizáló) - kísérletezz az oldalaidon, hogy lásd mi fog mőködni és mi nem 24